Halálos cápatámadás Réunion szigetén

Halálos cápatámadás ért április közepén egy 13 éves fiút Réunion szigetén. A kiemelkedő tehetségűnek tartott helyi szörfversenyző Elio Canestri Réunion nyugati partvidékén a barátaival szörfözött, amikor megtámadta egy cápa.

A fiú súlyos sérüléseket szenvedett, a lábát és karját is leszakította a cápa, így a mentősök már nem tudták megmenteni az életét. A fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt szörf bajnok Elio Canestrit több ezren gyászolták a híres strandon.

A sziget Franciaországhoz tartozik, Madagaszkár mellett, az Indiai-óceánon helyezkedik el. Az elmúlt négy évben tizenhat cápatámadás történt itt, amelyből hét halálosan végződött. 2013 második felében ezért átmenetileg lezárták ezt a partszakaszt, hogy minimalizálják a kockázatát a baleseteknek. Az egyre gyakoribb cápatámadások negatív hatással vannak a sziget turizmusára és a gazdaságára. A turizmus bevételei 2013 első felében 10%-kal, a vendégérkezések száma 19%-kal esett vissza a támadást követően – írja a www.eturbonews.com.

Világszerte egyébként 72 cápatámadást regisztráltak 2013-ban, 2014-ben pedig 118-at, 2015-ben mostanáig 19-et – derül ki a sharkattacksurvivors.com adataiból. A réunioni eset előtt a legutóbbi cápatámadás március 22-én történt Egyiptom déli részén, a Vörös-tengerben, Marsa Alamnál, ahol egy német turista vesztette életét. Ez az eset azért is különleges, mert a cápatámadások túlnyomó többsége Ausztráliában, Hawaii szigetén, Óceániában és Karib-tenger térségében történik, nagyon ritkán fordul elő ilyen eset a Vörös-tengeren.

A támadások elkerülése érdekében, 2014-ben cápariasztó okosbóját fejlesztettek ausztrál kutatók: a műszer a digitális technológiának köszönhetően 60 méterről jelzi a ragadozó közeledtét.

 


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.