Hallott már a Vanília-szigetekről?

Trópusi paradicsom pálmafákkal, vulkánokkal, vízesésekkel, homokos tengerpartokkal, négy földrész kultúrájával – ezt nyújtja a turistának a Vanília-szigetek.

Az Indiai-óceán mesés szigeteinek képviselői Budapesten mutatkoztak be a minap a Turkish Airlines szervezésében megvalósult workshopon. Köszöntőjében Levend Arisoy, a török légitársaság magyarországi igazgatója kiemelte, hogy folyamatosan bővítik a térségbe irányuló járataik számát, így régiónkból is egyre több turista számára válnak elérhetővé ezek az álomszigetek. Jelenleg a térségben Mauritiusra és Madagaszkárra repül a török légitársaság, de a téli menetrendben a Seychelle-szigetekre is közlekednek majd járataik.

Pascal Viroleau, a Vanilla Island marketing-együttműködés igazgatója mutatta be a térséget, illetve az annak népszerűsítésére, az Európai Unió támogatásával létrejött marketing-együttműködést. A Mauritiust, Reuniont, Madagaszkárt, a Seychelle-szigeteket, a Comore-szigeteket, továbbá Mayotte-ot tömörítő szövetség 2010-ben született, és 2014 óta aktív igazán.

A Vanília-szigetek elnevezés onnan származik, hogy ezeken a területeken sikerült megoldást találni a vanília növény megtermékenyítésére (eredeti élőhelyén, Mexikóban egy speciális méhfaj porozta be a növényt, de ez a faj nem él az Indiai-óceán szigetein, ezért kézzel kell elvégezni a beporzást), ennek következtében terjedhetett el a különleges fűszer világszerte. Olyan sikeres volt az orchideafélék családjába tartozó növény meghonosítása, hogy ma Madagaszkár a világ első számú vaníliatermelője.

Azt is megtudtuk, hogy a trópusi éghajlatú szigetcsoport a kultúrák olvasztótégelye, ahol afrikai, indiai, kínai, európai eredetű népek keveredtek, ennek megfelelően hagyományaik és ételeik is különlegesek, egyediek. Ugyanakkor a gazdasági fejlettség miatt a legtöbb helyen a higiéniai viszonyok és közlekedési hálózat is európai színvonalú.

Kiderült azért, hogy a szigetek között jelentős különbségek akadnak. Mauritius, a Seychelle-szigetek és Réunion számít a legfejlettebbnek, itt a legerősebb a turizmus is, míg Madagaszkár egy feljövőben levő desztináció, a legszegényebb Comore-szigetek pedig még felfedezésre vár. A Vanília-szigetek marketing-együttműködés egyik célja éppen a fejletlenebb területek turizmusának népszerűsítése. Fontos feladatuk még a szigeteket kombináló utazási lehetőségek népszerűsítése és a hajóstársaságok meggyőzése arról, hogy érdemes útvonalhálózatukba iktatni a térség kikötőit.

Viroleau emlékeztetett arra is, hogy 25 évvel ezelőtt éppen a Comore-szigetek volt a térségben az első felkapott desztináció, ahol elsősorban dél-afrikai befektetők és turisták jelentek meg. Később belpolitikai viszályok és katonai puccsok hatására visszaesett az érdeklődés a terület iránt, az utóbbi években azonban a szigetcsoporton nyugodt a helyzet, így adott az esély a turizmus fellendülésére. Jelenleg évente csupán tízezer turista keresi fel az országot, de mivel egymás után indítanak ide járatokat a légitársaságok (legutóbb a Kenyan Airways és az Ethiopean Airlines), a helyzet gyorsan változni fog.

A térségbe a legnagyobb számban jelenleg francia turisták érkeznek, ez nem is csoda, hiszen Réunion Franciaország tengerentúli területe, ahol a francia a hivatalos nyelv és az euró a fizetőeszköz. A Seychelle-szigetek gyarmatosítását szintén a franciák kezdték, de azután 1814-ben Mauritiusszal együtt angol fennhatóság alá került a terület, ezért ezeken az angol a kommunikáció nyelve. Nem csoda hát, hogy az angolok jelentik a második legfontosabb küldőpiacot, utánuk a németek, majd a kínaiak következnek. Kína ugyanakkor nem csupán küldőországként, hanem befektetőként is egyre jelentősebb a térségben, mint kiderült, Mauritiusra, a Seychelle-szigetekre, sőt már Madagaszkárra is van közvetlen légi járat Kínából.

A rendezvényen közel 30 helyi turisztikai szolgáltató képviselője vett részt, köztük volt egy magyar hölgy is. Amint Somogyi Orsolyától megtudtuk, ő képviseli régiónkban a madagaszkári Jacaranda beutaztató irodát. A testre szabott túrák és incentive programok szervezésére specializálódott társaság 1997 óta működik, 100%-ban helyi tulajdonban van, öt irodájuk lefedi az egész szigetet. Elmondása szerint a világ negyedik legnagyobb területű szigetének felfedezéséhez legalább 10-14 napra van szükség, a turisták az egyhetes, tíz napos körutazás után rendszerint tengerparti pihenéssel fejezik be a programot.

A Reunion szigetét képviselő Laura Kbidi arra hívta fel munkatársunk figyelmét, hogy a különleges természeti képződmények kedvelőit fantasztikus látvány várja náluk. Kialudt és szunnyadó vulkánok, óriási szurdokok, vízesések – erre számíthat az, aki elutazik Reunionra.

Néhány évvel ezelőtt munkatársunk eljutott a Vanília-szigetek egyikére, a Seychelle-ről szóló képes beszámolónkat ezen a linken olvashatják.


Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.