Helyreállítják Augustus császár mauzóleumát Rómában

Restaurálják és megnyitják a nagyközönség előtt Augustus császár síremlékét Rómában, amelyet hetven év romlás után a Tim olasz telefontársaság finanszírozásával alakítanak át modern múzeumegyüttessé.

Augustus mauzóleuma előtt naponta több ezer római és turista halad el, nem is tudva, hogy a római birodalom alapítójának sírhelyénél jár. Pedig a hatalmas épület a szintén Augustus emelte Ara Pacis, vagyis az augustusi béke oltára szomszédságában áll.

A mauzóleum 1937 óta pusztult a szabad ég alatt. Virginia Raggi római főpolgármester jelentette be, hogy sikerült forrást találni az ókori műemlék megmentésére, amelyet a tervek szerint 2019 áprilisában nyitnak meg a látogatók előtt.

A helyreállításhoz szükséges hatmillió eurót (1,8 milliárd forintot) a Tim távközlési társaság biztosítja, további kétmillió euróval pedig a mauzóleum digitális, 3D-s látogatásának technológiai feltételeit teremtik meg.

A mauzóleumban 13 ezer négyzetméternyi falat kell restaurálni. A kör alakú, 87 méter átmérőjű, 45 méternél magasabb síremlék Hadrianus császár később épített síremlékéhez, vagyis az Angyalvár központi tömbjéhez hasonlított. Augustus császár mauzóleuma azonban ennél is nagyobb és impozánsabb volt.

Augustus a hatalmát megalapozó actiumi csata után, Kr.e. 28-ban indította el a mauzóleum építését az úgynevezett Mars mezőn, 800 méterre a Pantheontól. Ide temették el családja több ismert tagját, közöttük szeretett unokaöccsét, Marcellust is. A síremlékben helyezték el a Kr.u. 14-ben elhunyt Augustust is. A szarkofágok az évezredek során elvesztek.

A mauzóleumot a középkortól kezdve használták erődként, lakóépületként és színházként is. A síremlék csarnokában kialakított auditóriumban Arturo Paganini is fellépett. Az olasz fasizmus éveiben a színházat lebontották és a mauzóleum azóta is magára hagyva, gazzal benőve pusztul.

Az ígéretek szerint az újranyitás után Augustus mauzóleumát a rómaiak ingyen látogathatják.

Forrás: MTI


Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.