Horvátországot is megelőzte Szlovákia a cseh turisták körében

Leginkább otthon és a szomszédos országokban tervezik eltölteni idei nyári szabadságukat a csehek. Ennek alapvetően a terrorizmustól és a zika-vírustól való félelem az oka - írja az iDnes.cz internetes hírportál szerdai összeállításában, amelyből kiderül, hogy Magyarországra is egyre több cseh turista érkezik.

A Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) legfrissebb jelentése szerint a csehek legkedveltebb külföldi úti célja Szlovákia lett, megelőzve Horvátországot.

Szlovákiát tavaly 837 ezer cseh turista kereste fel, ami éves szinten 75 százalékos növekedés. A 2. helyen álló Horvátországba, amely elsősorban jól megközelíthető tengere miatt népszerű a csehek körében, 721 ezren utaztak, nyolc százalékkal kevesebben, mint 2014-ben. A harmadik pozíciót Olaszország tartja 497 ezer cseh látogatóval, ami tízszázalékos csökkenés. Ausztria és Görögország után a 6. helyen Magyarország áll 183 ezer cseh látogatóval, ami éves szintén tízszázalékos növekedés.

Az első tíz legnépszerűbb célország közül Szlovákia és Magyarország mellett csak a nyolcadik helyen álló Franciaországba utaztak többen a megelőző évinél, mégpedig 20 százalékkal, ami 139 ezer látogatót jelent.

Legnagyobb mértékben a 10. helyen álló Egyiptom és a 9. Spanyolország iránt csökkent tavaly a csehek érdeklődése 37, illetve 24 százalékkal. Nagyon visszaesett a görög szigetek iránti érdeklődés is. Jirí Hájek, a cseh utazási irodák szövetségének képviselője szerint az idei népszerű turistacélok már most kirajzolódtak.

"Nagyon sok cseh Magyarországra szeretne látogatni, és ami újdonság, Lengyelországba is, amely korábban nem igen volt népszerű. Szlovákia is nagyon kedvelt, de ez már nem újdonság" - mondta a cseh utazási irodák szövetségének a vezetője. "Ami a tengereket illeti, az idén azzal számolunk, hogy a legnagyobb érdeklődés Olaszország, Bulgária, Spanyolország és Montenegro iránt lesz" - tette hozzá.

A statisztikák azt mutatják, hogy minden probléma ellenére is a csehek egyre többet utaznak. Tavaly az utazási irodák több mint 11 millió utat értékesítettek, 3,5 százalékkal többet, mint 2014-ben. A külföldi utak száma meghaladta a 4,2 milliót. Igaz egyben folytatódott az üdülések időtartamának csökkenése. Tavaly ez 7,7, míg 2014-ben 8,2 nap volt. A szabadságra szánt személyenkénti kiadás tavaly 12 468 koronát (mintegy 145 ezer forint) tett ki, 120-szal kevesebbet, mint az előző évben. A bizonytalanná vált külföldi célországok helyett a csehek jelentős része a hazai üdüléseket választja.

Jirí Hájek szerint a csehországi turizmus az idén nagyon jó évre számíthat, mert megugrott a külföldiek érdeklődése is. "Csehország biztonságos országnak számít, úgy tűnik, hogy ez most a turizmus terén is megmutatkozik" - szögezte le.

Forrás: MTI


Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.