Identitás, sokféleség, turizmus

Az idei EuroPride. rendezvényeiről a Humen Média Group és a Máltai Idegenforgalmi Hivatal magyarországi képviselete szervezésében tartottak csütörtökön tájékoztatót Budapesten. A tavaly Szerbiában megrendezett eseménynek idén Málta, illetve a szigetország fővárosa, Valletta lesz a házigazdája.

A tíznapos nemzetközi rendezvényen Európa LMBTQ-közösségének tagjai ünneplik  majd identitás-szabadságukat.

Kulturális falu a Triton kútnál

Egyenlőség a szívünkből – ezzel a szlogennel nyitja meg kapuit szeptember 7-én az EuroPride, amelynek először ad otthont az UNESCO világörökségi helyszínként számon tartott Valletta. A résztvevőket több mint negyven programmal várják, köztük a kihagyhatatlan felvonulással és egy hatalmas zárókoncerttel – tudtuk meg Erdei Zsolttól, a Humen Média Group tulajdonosától, valamint Hangya Edinától, a VisitMalta magyarországi igazgatójától. A máltai beutaztató turizmusból jelentős részt hasítanak ki az LMBTQ turisták.

A tíznapos rendezvényen, amely – ahogy az a szlogenből is kitűnik – a feltétlen elfogadás jegyében telik, várják az LMBTQ-közösség tagjait, valamint azok barátait, családtagjait, szimpatizánsait. 

A rendezvény szívét a vallettai Triton kút környékén kialakított EuroPride Falu adja, ahol Info Pont, nagyszínpad, standok, pihenőhelyek, játszó területek, számos bár és vendéglátó egység szolgálja ki a vendégek igényeit. 

Valletta számos kiállító tere és előadóterme bevonásával kiállítások, burleszkek, színházi, prózai-, verses- vagy épp táncelőadások színesítik az eseményeket.

Konferencia, felvonulás, vitafórum

A FORA Emberjogi Konferencia és Közösségi Beszélgetések során emberi jogi, munkahelyi és vallási párbeszédeket érintő kérdések kerülnek megvitatásra.

A EuroPride felvonulás szeptember 16-án koncertekkel (ahol többek között Christina Aguilera is színpadra lép) a nagy Pride Felvonulás a Grand Harbour partjai mentén pedig a zárónapon, szeptember 17-én kerül megrendezésre.

Emellett számos kísérőrendezvény egészíti ki a programot, mint például a GozoPride és az LGBTI+ Gozo plakátkészítő programmal, vitafórummal, természetjárással és a Költészet Éjszakájával.

Miért épp Máltán?

Málta azon kevés országok egyike a világban, ahol a melegek jogait alkotmányi szinten is elismerik. 2014-ben jogszabályi szinten is elfogadták, hogy az együttélés azonos jogokat és    k ötelezettségeket eredményez, mint a házasság, nemtől függetlenül. 2016-ban az EU-ban elsőként tiltották be az úgynevezett átnevelő terápiát, és 2017-ben legalizálták az azonos neműek házasságát.

Az ország egyenlőség melletti kiállásának eredménye, hogy Málta vezeti immár hetedik éve az európai ILGA Rainbow listát. A 2015-ben alapult Allied Rainbow Communities önkéntes szervezet minden évben vezető szerepet vállal az évenként megrendezett helyi ünnepségben, amely 2016 óta rohamosan növekszik.

A szervezet által üzemeltetett GayMalta weboldalon minden további információ.

Forrás: Turizmus Online


Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.