hirdetés
hirdetés

Jobb félni, mint megijedni: felkészülés a nyugat-nílusi lázra

A görög egészségügyi hatóságok arra kérik az embereket, hogy tegyenek meg minden szükséges óvintézkedést a szúnyogcsípések ellen, mert a rovarok a nyugat-nílusi láz néven ismert vírusbetegséget terjesztik. Görögországba az idei szezonban 31 millió turistát várnak, ezért a reptereken is szórólapokat fognak majd osztogatni, amelyben a szúnyog elleni megfelelő védekezésre kérik az utasokat - tudta meg a hvg.hu.

hirdetés

Danai Pervanidou görög egészségügyi szakember szerint lehetetlenség megmondani, hogy pontosan mely területeken lesz magas a fertőzés veszélye, de az biztos, hogy a legnagyobb városokban, Athénban és Thessalonikiben is számítani kell a betegség megjelenésére.

A nyugat-nílusi lázat nemcsak a görögöknél lehet elkapni, aki Ciprusra, Olaszországba, Romániába vagy Szebiába utazik, az is fokozottan ügyeljen a szúnyogok elleni védekezésre.

forrás:123rf

Görögországban tavaly terjedt el a nyugat-nílusi láz nevű betegség, amelynek vírusát szúnyogok hordozzák. A vírus okozta fetőzést nagyon komolyan kell venni, mert tavaly a görögöknél 316 ember betegedett meg tőle, közülük 243-nál jelentkeztek agyvelő- vagy agyhártyagyulladás tünetei. Voltak, akik lebénultak, 50-en pedig meghaltak. Az egészségügyi hatóságok kiemelik, hogy a nyaralók elsősorban az állóvizeket kerüljék.

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai