Látványcsúszdát szereltek a bécsi Duna-toronyra

Az átlátszó, kivilágított műalkotás a híres német művész, Carsten Höller alkotása és legalább három évig a tornyon marad. Az adrenalin-függők a torony külsején, 165 méteres magasságból csúszdázhatnak egy szinttel lejjebb.

Látványos helikopteres akciónak lehettek szemtanúi tegnap az osztrák főváros lakói, ekkor emelték ugyanis a helyére a bécsi Duna-torony legújabb attrakcióját, egy átlátszó csúszdát.

Ezzel a torony északi oldalán, 165 méteres magasságból lehet lecsúszni a 15 méterrel lejjebb lévő kilátóteraszra. A torony üzemeltetői szerint a német művész, Carsten Höller alkotása Európa legmagasabb csúszdája. Az új attrakciót november közepétől lehet kipróbálni és legalább három évig a helyén marad.

Hermann Krammer, a Duna-torony ügyvezető igazgatója a projekt kapcsán elmondta, hogy nem volt könnyű megfelelni az összes feltételnek. Egyrészt, mert a Duna-torony 2001 óta műemlékvédelem alatt áll, másrészt pedig, mivel a legmagasabb szintű építészeti és biztonsági előírások vonatkoznak rá. Amíg be nem fejeződik a csúszda szerelése – 2023. október 17-ig – a Torony zárva tart.

Krammer azt is elmondta, hogy jól haladnak a panoráma-kávézó forgatómechanizmusának javítási munkái is, amely csaknem hatvan év után szorult műszaki felújításra. A tervek szerint a kávézó még idén újra elkezdhet forogni, hogy páratlan kilátást nyújtson az osztrák fővárosra.

Az 1964-es megnyitása óta 23 millió ember járt a Duna-toronyban, az elmúlt időszakban évente 420 ezren keresték fel Bécsnek ezt a híres jelképét. A látogatók 50 százaléka külföldről érkezett.


Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.