Lengyel, magyar - két jó barát...

...együtt isszák egymás borát. Így történt ez a szeptember 4-7-ig tartó lublini Nemzetközi Ízek Fesztiválon is, ahol a díszvendég a borvidékéről is híres Eger városa volt. A rendezvény magyarországi program- és fesztiválszervező partnere a Turisztikai Hotel Klaszter volt főszervezője pedig az egyesület ügyvezetője, Marosi Zsuzsa. A csapat egri borászokat, együtteseket és táncosokat is hozott magával Lengyelország egyik legnagyobb városába.

A Nemzetközi Ízek Fesztivál díszvendégeként Eger hozhatta el a város nevezetességeit. A számos kiállító között képviseltette magát Demeter Csaba, Hagymási József, Simon József, Petrény Attila borászok, akik borkóstolóval várták lengyel és magyar vendégeiket, de nem csak a bornak volt nagy népszerűsége a négy nap alatt, a hungarikummá vált Csabai kolbász is jól fogyott. A fesztiválon két egri hotel is megjelent, a Hotel Korona és a Hotel Eger Park. A két hotel amellett, hogy bemutatta magát az eseményen, frissen főzött pörkölttel és frissen sütött rétessel várta a vendégeket, az utasokat és a többi kiállítót is.

A programok között három egri együttes neve is szerepelt, akik a fesztivál ideje alatt összesen háromszor állhattak színpadra. A reneszánsz rockzenét játszó Black Rose Night, a kemény rockot játszó Gentlemann és a népzenés Hungariddim együttes mellett, aki a bulit részesítette előnyben, az rock and roll zenére is mulathatott Gacsály Ildikó és Sisika Roland előadásában.

Rostás Bea Piros szobrászművész új grafikasorozatát és bronzszobor-kiállítását hozta el Lublinba. A színes megnyitó és kiállítás a GalaART galériában zajlott, amely Lublin legnagyobb modern galériája. A kiállítás témája a játszótér volt, amely a művész saját elmondása szerint nem a hagyományosan értett játszóteret jelenti, inkább saját gyerekkorát ábrázolja drámai hangon.

Sajt, sonka és pörkölt

Az ízek fesztiválján természetesen megjelentek a különböző ételek is a standokon. A lengyelek a híres lengyel sajtot, sonkát és szebbnél szebb kenyereket hoztak, mi pedig a borhoz jól illő pincelepényt és tradicionális pörköltet kínáltunk fel nekik káposztával. A pörkölt - amit a lengyelek gulyásnak hívnak - természetesen nagy sikert aratott Lublinban.

Az élet ízei 

A programsorozat megálmodója a lengyel származású Waldemar Sulisz, aki elmondta, hogy a 7 éve kitalált fesztivál nem is az ételek ízét képviseli, sokkal inkább az élet, a zene és a kultúra ízeit szeretné bemutatni. A rendezvény apropója, hogy ahogyan Magyarországon, úgy Lengyelországban is 25 éve volt a rendszerváltás, ennek tiszteletére tették a fesztivált erre az időpontra. Waldemar szerint logikus volt, hogy Magyarország lesz a négy nap díszvendége, hiszen a két nép hasonló, a hagyományokat pedig meg kell őrizni.

A 700 éves városban szombat este volt a legnagyobb az izgalom, hiszen este az Omega együttes lépett fel a nagyszínpadon. A zenekarnak természetesen elsörpő sikere volt, hivatalos információk szerint mintegy 21 ezer ember nézte végig a kétórás koncertet.

A nagyszínpad melletti Perla sörgyár örömmel mutatta be az Omegának a gyár működését, ahova a sajtó képviselői is követhették az együttest. Az izgalmas utazás során megtudtuk, hogy a sörgyár a 16. század környékén épült, legelőször templomként, majd a világháború alatt az oroszok lakhelyeként működött. Összesen 200 éve termeli a sört a történelmi épület. A lengyelek életében fontos szerepet tölt be ez az ital, hiszen Lengyelország Európa negyedik legnagyobb árpatermesztője.

A fesztivál igazolta a közmondást: lengyel és magyar még mindig két jó barát, a hagyomány nem szűnt meg. A rendezvény alatt a kép nép összeolvadva sétálhatott Lublin utcáin, ehette egymás tradiconális ételeit, ihatta egymás borait, ez pedig minden bizonnyal egy meghatározó élmény marad az összes résztvevő számára.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.