Magyar csoport venne spanyol vonatcéget

Nem örültek a potenciális magyar vevők annak, hogy a spanyol lapokban, majd a madridi tőzsdén is híre kelt, hogy a Talgo vasútgyártó céget magyarok vásárolhatják fel. Amikor egy ilyen ügyben nem zárnak jól az informális csatornák, annak több oka is lehet: valaki meg szeretné hiúsítani az üzletet, más befektetőt szeretne azzal, ha kiteszi a kirakatba az eladási szándékot, vagy felhajtaná az árat.

A szivárgásnak mindenképpen tétje van, hiszen ha a magas felvásárlási árra spekuláló befektetők rákapnak a részvényre, az jelentősen megdrágíthatja az üzletet - olvastuk a Telexen.

 Az elmúlt napokban egy érdekes spanyol hír tartotta lázban a hazai tranzakciós piacot is. A spanyol sajtóban ugyanis felreppent, hogy egy meg nem nevezett magyar befektetői csoport összességében 617 millió eurós vételi ajánlatot tervez a Talgo nevű ismert spanyol vasútgyártó cégre. A társaságnak Spanyolországban, de az Egyesült Államokban is van gyártó-, illetve szervizcége, ráadásul érdekességképpen ugyanúgy Egyiptomból szerezte az egyik legnagyobb aktuális megrendelését, mint a legnagyobb magyar gyártócég, a Dunakeszi Járműjavító (DJJ).
 
A Telex úgy tudja, hogy nem téved az, aki a DJJ és tulajdonosa, a Magyar Vagon körül sejti a potenciális vevőt – de az, ami most zajlott, egyáltalán nem ennek a körnek volt az érdeke, és ők a legkevésbé sem örülnek annak, hogy a médiavisszhanggal habosodott a sztori.
 
Tovább a cikkre >>

Forrás: Telex


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.