MICE-deszinációként is bemutatkozott Magyarország Kínában

Négy kínai nagyvárosban népszerűsítette hazánk megújult turisztikai kínálatát április közepén a Magyar Turisztikai Ügynökség annak érdekében, hogy segítse a kínai vendégforgalom növekedését. Az MTÜ a világ első számú küldőpiacán törekszik arra, hogy Magyarországot nemcsak vonzó szabadidős, hanem hivatásturisztikai desztinációként is pozícionálja.

Több évnyi kihagyás után a kínai kormány az év elején tette ismét lehetővé a szervezett kiutaztatás újraindítását, melynek köszönhetően a Schengeni országok közül elsőként hazánkba térhettek vissza a kínai turistacsoportok - olvasható az igyutazunk.hu-n.

2015 és 2019 között a kínai vendégek és vendégéjszakák száma egyaránt több mint megkétszereződött. Budapest küldőpiacai sorában a pandémiát megelőző évben Kína már a 9. legfontosabb volt. „Mindent megteszünk azért, hogy minél előbb visszatérjen a kínai vendégforgalom COVID-járvány előtt tapasztalt dinamikus növekedése. A vidéki attrakciókat mind inkább bevonva arra törekszünk, hogy Magyarország akár egyedüli desztinációként is megállja a helyét a kínai vendégekért folyó nemzetközi versenyben” – hangsúlyozta Szégner Zsuzsa, a Magyar Turisztikai Ügynökség nemzetközi kapcsolatok igazgatója.

Az MTÜ a kínai érdeklődés további élénkítésére szervezett roadshow-ja április 17. és 20. között Peking mellett olyan tartományi fővárosokban zajlott, mint Csungking, Kuangcsou és Sanghaj. A hazai szolgáltatók, turisztikai látványosságok, utazási irodák és vízumközpontok képviselőinek részvételével megtartott roadshow a csoportos kiutaztatás újraindulása óta az MTÜ első személyes részvétellel zajlott eseménye volt Kínában.

A járvány elmúltával a kínai turisztikai piac is több szempontból jelentős változásokat mutat. Egyre népszerűbbek például a tematikus és a kiscsoportos utazások – ezt erősítették meg a helyszíni tapasztalatok is. Így a roadshow révén a kiemelt kínai partnerek első kézből ismerkedhettek meg a legfontosabb magyarországi újdonságokkal, attrakciókkal, infrastrukturális beruházásokkal, új szálláshelyekkel, megújult kastélyokkal és várakkal, valamint a gasztronómiai kínálattal, amelyek kiemelkedően vonzóak a kínai turisták számára.

Yao Yao, az MTÜ ázsiai piacokért felelős nemzetközi piacszakértője anyanyelvükön mutatta be a kínai partnereknek Magyarország természeti és kulturális értékeire, megújuló gasztronómiájára és páratlan termálvíz kincsére épülő kínálatát. Hozzátette, emellett a kínai piacon ugyancsak hangsúlyosan törekszenek hazánk, mint vonzó hivatásturisztikai desztináció pozicionálására is. „Folyamatos piacelemzéseinkből úgy látjuk, hogy az újranyitás óta elsősorban az üzleti és incentive utazások, valamint a diákturisták és a delegációk adják a kiutazások gerincét. Ezért elsősorban a MICE-szektorra fókuszáltunk a mostani, első körutunk során.”

A négyállomásos roadshow-n közel 300 érdeklődő vett részt és kiemelt témaként szerepelt a schengeni vízumigényléssel kapcsolatos információk megosztása. Ezzel kapcsolatban a magyar külképviselet jelenlévő munkatársai is biztosították segítségükről a kínai szolgáltatókat.

 


A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat

A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat 

Április közepétől hivatalosan megtiltották az izraeli útlevéllel rendelkezők beutazását „válaszul az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett folyamatos atrocitásokra és népirtásra”, közölte a kormány.
Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.