Mindenkit megelőzött az AccorHotels Iránban

Az AccorHotels francia csoport az első nemzetközi szállodalánc, amely megkezdi működését Iránban. Európa vezető szállodaipari cége két szállodát nyit a közeljövőben Teheránban, az erről szóló megállapodást kedden írják alá az iráni Aria ­Ziggurat céggel, az épületek tulajdonosával - írta a Le Figaro című napilap.

A bejelentésre alig négy nappal azután került sor, hogy az amerikai szenátus jóváhagyta a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország), valamint Teherán által július 14-én Bécsben megkötött atomalkut, amely az Iránnal szembeni szankciók fokozatos feloldását írja elő.

Az AccorHotel szerződése értelmében egy Novotel és egy Ibis nyílik a teheráni nemzetközi repülőtér közelében, 45 percre a belvárostól. A szerződést kedden írja alá Sébastien Bazin, a francia vállalat elnök-vezérigazgatója az iráni Aria Ziggurat céggel, amely az épületek tulajdonosa, és a teheráni tőzsdén jegyzett Semega leányvállalata.

Október 15-én nyílnak a szállodák

A Novotel Ikia (296 szobával) és az Ibis Ikia (196 szobával) nevű szállodák hivatalosan október 15-én nyílnak meg, és elsősorban nemzetközi és iráni üzletemberek érkezésére számítanak. Az Ibist egyébként egy helyi márka neve alatt az Aria ­Ziggurat már néhány hónapja működteti.

"Évek óta aktívan figyelünk Iránban. Valamennyi konkurensünk is, de mi érkeztünk meg elsőként" - mondta Christophe Landais, az AccorHotels közel-keleti igazgatója a lapnak. A szállodalánc a térség tíz országában jelenleg 73 hotelt működtet.

A két szállodát az Aria Ziggurat építette fel az AccorHotels ajánlásai alapján, amely előre jelezte, hogy működtetni kívánja a hoteleket.

"Meggyőződésünk, hogy a nemzetközi szállodaláncok szakértelme a helyi normák és a szállodáink szolgáltatásai színvonalának javulását fogja eredményezni" - hangsúlyozta Jahangiri professzor, az Aria Ziggurat vezérigazgatója.

Jelentős turisztikai fejlesztések várhatók Iránban

Christophe Landais szerint a turizmus jelentős fejlesztésekre vár Iránban, de nehéz előrejelzésekbe bocsátkozni, miután a 80 millió iráni 70 százaléka 30 év alatti.

A Le Figaro szerint a júliusi bécsi megállapodás óta özönlenek az üzletemberek Teheránba az ország gazdasági potenciálja miatt. A múlt héten több mint 120 francia cég képviselője látogatott el a perzsa országba a francia munkáltatói szövetség (MEDEF) szervezésében, új üzletek reményében.

Az AccorHotels közlése szerint jelenleg 900 hotel működik Iránban, többségük 20-30 szobás kis helyi szálloda. A 7 millió lakosú Teheránban alig száz található belőlük.

Forrás: MTI


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.