Szabad egy táncra? Ja, és a villamosjegyét!

Társasági rendezvényekre, baráti összejövetelekre alkalmas bulivillamos fog várhatóan már az idén ősszel közlekedni Prágában - jelentette a cseh sajtó.

A T3 Coupé elnevezésű projekt keretében készülő elegáns, különleges dizájnú villamoskocsit, amelyben egyebek között asztalok, kiszolgálópultok, zenegép és táncparkett is lesz, a berlini InnoTrans közlekedési kiállítás keretében mutatják be szeptemberben a nagyközönségnek, majd néhány héten belül már üzembe is helyezik Prágában.

A cseh főváros tömegközlekedési vállalata, amely a villamostkészíti, azzal számol, hogy a speciális "partyvillamosokra" külföldön is igény lesz. Egy partyvillamos kialakítása a hatvanas évekbeli, ma már kiselejtezett villamosokból (Tatra T3) mintegy 7,5 millió koronába (90 millió forint) kerül. Előzetesen azzal számolnak, hogy a bulivillamos kikölcsönzése egy órára 5900 koronába (75 ezer forint) fog kerülni. A költségek megtérülését a prágai tömegközlekedési vállalat 5-6 év alatt várja.

Az átalakított villamosnak csak egy ajtaja lesz és egyszerre mintegy ötven személy utazhat, szórakozhat rajta. A vagon belső terét Anna Maresová neves cseh dizájner tervezte. Eredetileg a vállalat egy nyitott turistavillamosban gondolkodott, de kiderült, hogy a zárt járművek nyitottá átalakítása műszakilag nagyon bonyolult, ezért az elképzeléseket módosították. A cseh partyvillamosok iránt állítólag már néhány német és francia város is érdeklődik. A közlekedési vállalat azzal számol, hogy Prágában a villamos új idegenforgalmi látványosság szerepét is betölti, és a turisták számára is vonzó lesz.

Forrás: Turizmus Online / MTI


A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat

A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat 

Április közepétől hivatalosan megtiltották az izraeli útlevéllel rendelkezők beutazását „válaszul az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett folyamatos atrocitásokra és népirtásra”, közölte a kormány.
Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.