„Szívvel-lélekkel csinálunk mindent”

- mondta Czeiszing Miklós, a DZT, Német Turisztikai Hivatal budapesti kirendeltségének vezetője, szerdán, Budapesten, a DZT évzáró eseménye alkalmából. Lehet okuk a büszkeségre: a németországi magyar vendégéjszakák száma csak az idei év első kilenc hónapjában 9%-kal haladta meg a teljes előző évit.

Azaz már 700 ezer fölött járunk. Czeiszingék szívét lelkét nagyban segíti a fapados járatok növekvő száma, melynek szintén köszönhetően egyre szexibbé válik Németország. Tavaly a Ryanair indított Nürnbergbe járatot. Az airberlin kiesésével szintén megnőttek a diszkont kapacitások a németországi városlátogatásoknak amúgy is a toplistáján végző Berlinbe. „Hiába csukta be az airberlin a kapuit” — így a képviselet-vezető. De természetesen nem szabad megfeledkeznünk a Budapestről Frankfurtba és Münchenbe induló járatainak frekvenciáját egyre növelő Lufthansáról sem. A darumadaras német fuvaros hétfőn jelentette be, hogy a 2018-as nyári menetrendben heti 5-re növeli München-Debrecen járatainak számát. is. De ugyanaznap tette be lábát a Wizz Air Frankfurt Mainra a budapesti viszonylaton.

Németországba nem csak azért jó utazni, mert nagy, hanem mert van mit látni, és amit látni lehet, azt célirányosan kommunikálják az utazók felé. Évekkel előre… A DZT-nél akár 5 évre előre képesek eldönteni, hogy milyen téma köré építsenek fel egy-egy évet. Az idei Luther-emlékév már 2010-ben evidencia volt, ahogy a 2019-es, 100 éves Bauhaus évforduló is az. 2018-at a gasztronómiának szentelik a németek. Kerek egy esztendő áll rendelkezésre, hogy megértessék a világgal: a német konyha nem csupán savanyú káposztából és krumpliból áll. Ahány szövetségi állam, ahány régió, annyiféle konyha létezik. Szóval késre, villára fel, irány a német gasztrokaland!

„Ha a jövő évünk olyan lesz, mint a mostani, egy rossz szót sem szólhatunk” — búcsúzott 2017-re Czeiszing Miklós és csapata.


Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.
Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt

Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt 

Európa perzselő nyara – hol érzik a hőséget a legnagyobb mértékben a turisták?
Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében

Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében 

Az Amazon-alapító luxusesküvője nemcsak látványosság volt, hanem komoly bevételi forrás is, amelyet tüntetések és kritikus hangok kísértek.
Hőségriasztás Franciaországban

Hőségriasztás Franciaországban 

A legmagasabb szintű hőségriasztás lép életbe kedden Párizsban és környékén is.
Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!

Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!  

A Horvát Köztársaság Turisztikai és Sportminisztériuma, valamint a Horvát Idegenforgalmi Közösség óriási forgalomra figyelmeztet július 4-én, 5-én és 6-án.
Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak

Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak 

Egy új, most elindított nemzetközi kezdeményezés új szintre emeli a turisztikai promóciót.
Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca

Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca 

Az olasz főváros nevezetességei egymás után kapnak új díszkivilágítást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.