Sztrájközön béníthatja a Nagy-Britanniába látogatók utazásait

Az egyetemi oktatóktól kezdve a nővéreken, metrósokon és postásokon át az reptéri határőrökig több ágazat dolgozói teszik le hosszabb-rövidebb időre a munkát a megélhetési válság közepette.

Közelednek az ünnepek és így a londoniakat és a briteket már meg sem lepi, hogy az ilyenkor előszeretettel sztrájkot hirdető metrós-vasutas szakszervezet, az RMT közölte: leteszik a munkát - írja az infostart. Nagy-Britannia legnagyobb vasutas szakszervezete – benne 14 vasúti társaság dolgozói - hat egymást követő napon nem dolgoznak majd karácsony előtt, majd további két 48 órás munkabeszüntetést hirdettek meg január elejére. A december 18-január 4. közti időszakra pedig a túlórázás tilalmát is elrendelte tagjainak a szakszervezet. Az RMT londoni metrós sztrájkjai idején is járt néhány szerelvény – viszont a 24 órás munkabeszüntetésnek valójában mindig hosszabban tartó hatása volt, amiatt, hogy a dolgozók különböző időben veszik fel a műszakokat.

A vasutasok és metrósok mellett más ágazatok dolgozói szintén tiltakoznak a megélhetési válság és az infláció hatásait nem kompenzáló béremelési javaslatok ellen. Csütörtökön kezdődik az egyetemi oktatók példátlan sztrájksorozata, egyből két nap szünettel a diákok számára. Elfogyott a türelme a nagyon ritkán tiltakozó brit nővéreknek is, akik azt mondják: a kormány nem reagált a bértárgyalásokat követelő ultimátumra – így decemberben ők is az utcára vonulnak. Van is miért: statisztikák szerint az elmúlt 10 évben reálértékben 20 százalékkal esett a jövedelmük.

Repülővel se lesz jó utazni

A közalkalmazottak között december közepén kezdenek sztrájkolni a reptéri bevándorlási tisztek, ami sokak számára kisiklathatja a karácsonyt – bár biometrikus útlevéllel az automata beléptetőkapukon át is be lehet lépni a szigetországba... azonban ezekből kevés van. Arra nem kell számítani, hogy egyáltalán nem lehet belépni a szigetországba, a szokásos lassú tempó viszont csigalassúra válthat át. A Közalkalmazotti szakszervezet egy hónapra tervezett, de nem folyamatos sztrájkja késleltetni fogja a jogosítványok kiadását és a kikötői beléptetéseket is. Az egyetemi oktatói sztrájk idején jön egy részleges londoni metrós sztrájk, majd szombaton az Aslef, a mozdonyvezetők szakszervezetének munkabeszüntetése. Leteszik majd még továbbá a munkát a következő hetekben a brit postai dolgozók is.

 


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.