Újraindul a beutazó turizmus Izraelben

Márciustól koronavírus elleni védőoltás nélküli turisták is beutazhatnak Izraelbe, ehhez csak előzetes és érkezés utáni negatív PCR tesztet kell tudniuk felmutatni.

Március elsejétől oltottak és oltatlanok is beutazhatnak Izraelbe a világ minden részéből, amennyiben repülőgépre szállásuk előtt legfeljebb 72 órával negatív PCR-tesztet végeztek, és érkezésük után a repülőtéri PCR-tesztjük is negatív lett. Ez azt jelenti, hogy újraindulhat a külföldi vendéglátóipar, megindulhatnak Izrael felé a repülőjáratok és a turistacsoportok.

 

A külföldre látogató izraelieknek indulás előtt nem kell majd tesztelniük, de visszatérésük után továbbra is el kell végezniük a PCR-tesztet, és addig házi karanténban kell maradniuk, amíg telefonon meg nem kapják a teszt negatív eredményét. Naftali Bennett miniszterelnök és Nicán Horovic egészségügyi miniszter vasárnapi döntése szerint már csütörtökön, február 24-én megszüntetik a 12 év feletti tanulók heti kétszeri otthoni tesztelését, és két héttel később, március 10-től minden életkorban abbahagyják a gyerekek számára eddig kötelező otthoni vizsgálatokat. "Izraelben jelenleg jó a helyzet. Ez a megfelelő és dinamikus irányítás eredménye, s ezért most mi is nyitunk. Ugyanakkor ujjunkat a koronavírus-helyzet ütőerén tartjuk, és egy új variáns megjelenése esetén ismét gyorsan lépünk"- mondta Bennett az egészségügyi szakemberekkel tartott vasárnapi megbeszélésen.

Forrás: MTI


Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.