Ünnepi díszbe öltözött Bécs

Már a hivatalos megnyitó előtt megrohamozták az érdeklődők a Christkindlmarktot, a Bécsi Városháza előtti mesevilágot. Az osztrák főváros legnépszerűbb karácsonyi rendezvénye Bécsi Karácsonyi Álom néven újult meg. Idén összesen 19 karácsonyi vásárban tankolhatnak ünnepi hangulatot a műfaj szerelmesei.

A 2016-os szezonban valamivel kevesebb vásárral és standdal várja ugyan a karácsonyi hangulatra vágyókat az osztrák főváros, most azonban annak is érdemes újra célba vennie a Városháza előtt elterülő Christkindlmarktot, aki már többször járt itt. Idén ugyanis új üzemeltője lett a vásárnak és meg is újult.

A régi-új Christkindlmarkt

A standoknál nemcsak új árusokkal találkozhatnak a látogatók, de rengeteg kézműves termékkel is, idén ugyanis a minőségi kínálatra helyezik a hangsúlyt. Ennél is nagyobb változáson esett át az évente mintegy egymillió látogatót vonzó vásár körüli mesevilág, a Bécsi Karácsonyi Álom. A Rathauspark közepén ugyanis egy 4.500 négyzetméteres korcsolyapálya várja azokat, akiknek a karácsonyi hangulathoz a korizás is hozzátartozik. A látogatók 10 és 21 óra között róhatják a köreiket a jégen, miközben a levegőt karácsonyi dallamok és a szomszédos vásárból származó puncs, vanília és fahéj illata lengi be. Nem kell csüggedniük a kezdőknek sem: ők hétköznap 10 és 16 óra között egy külön pályán tanulhatják meg a jégen siklás művészetét. Az 550 négyzetméteres pálya esténként és hétvégente curling-pályává avanzsál, amelyet online lehet előre lefoglalni.

A karácsonyi képeskönyvek hangulatát idéző mesevilágért csupán a park északi részébe kell elsétálniuk az érdeklődőknek, ahol olyan új attrakciók várnak felfedezésre mint a hókirálynő palotája, egy történelmi körhinta vagy egy rénszarvasszánnak álcázott kisvonat. 

Szintén megtalálja a számítását, aki a hagyományos elemek miatt keresi fel a vásárt. Idén sem hiányozhat az egyházközség óriási adventi koszorúja, az életnagyságú betlehem vagy a vásár karácsonyfájánál pontban este nyolckor koncertező toronyzenészek. A Bécsi Városháza dísztermében hétvégente a világ legkülönbözőbb tájairól érkező kórusok adventi, karácsonyi és népdalait hallgathatják meg az érdeklődők, a gyerekek pedig a Volkshalléban írhatnak levelet a Jézuskának vagy díszíthetnek mézeskalácsot.

A Christkindlmarkton túl

Az osztrák fővárosban ezen kívül tíz kerületben még tizennyolc karácsonyi vásár várja a látogatókat, amelyek között egyaránt akad meghitt, elegáns, romantikus, környezettudatos és főként a fiatalok körében népszerű. A karácsonyi vásárok pontos listája ide kattintva található.

Ötöt egy csapásra

A legegyszerűbb tömegközlekedési eszközökkel megközelíteni a helyszíneket, de aki szeret gyalogolni, és van egy kis ideje, az egy hosszú sétával mindjárt öt vásárt is megnézhet. A bécsi gyalogostérképen 2-sel jelölt útvonal a város északi részéről, a Kutschermarkttól indul, és első állomása az egykori egyetemi campus, az Altes AKH, amelynek meghitt karácsonyi faluja főleg a bécsiek körében népszerű. A séta a Lange Gassén folytatódik a Sankt-Ulrichs-Platz felé, ahonnan csak egy ugrás a Christkindlmarkt a Bécsi Városháza előtt. Aki inkább elkerülné a tömeget, az a Sankt-Ulrichs-Platzról egyenesen továbbsétálhat a spittelbergi karácsonyi vásárhoz, amely girbegurba utcácskáival az egyik legromantikusabb vására Bécsnek. A karácsonyi séta következő állomása a Stiftgasse, ahonnan csak egy ugrás a MuseumsQuartier udvara, ahol jégkunyhókkal, jó zenével és fényinstallációkkal várják a puncs- és mézeskalács illat elől menekülőket. Innen a Mariahilfer Straßén vezet tovább az útvonal, ahol hagyományosan a Mariahilf Templom előtt szokták felállítani a karácsonyi vásárt. Aki bírja, az még végigbóklászhat a Naschmarkton, ahol a legkülönbözőbb karácsonyi specialitásokból meríthet erőt, hogy végül a Schleifmühlgassén fejezze be a maratoni sétát, amely kilépve is mintegy két órát vesz igénybe. De érdemesebb rászánni az időt, és lassabbra venni a tempót.

Advent a természetben

A Lainzer Tiergarten a jó választás annak, aki advent idején is inkább a természetbe vágyik. Az osztrák főváros 13. kerületében található természetvédelmi terület egész évben kedvelt kirándulócélpontja a bécsi családoknak, advent idején pedig életnagyságú betlehemmel, forró italokat és szendvicseket kínáló hüttével és dámvadat valamint muflonokat rejtő látványkifutóval kedveskednek a látogatóknak. Ráadásul az ünnepek alatt, vagyis karácsonytól egészen január 8-ig az egész területet megnyitják a kirándulók előtt, hogy mindenki szabadon dolgozhassa le az ünnepek alatt felszedett pluszkilókat.

Szintén a titkos tippekhez tartozik a Blumengärten Hirschstetten karácsonyi kiállítása és vására. A városi kertészet kellemesen meleg üvegházaiban megrendezett kiállítás mottója idén a "Mennyei karácsony", ennek megfelelően az égi jelenségek és díszek – hullócsillagok, felhők és angyalok – állnak a középpontban. A kertészet két karácsonyi vásárral is várja a látogatókat, az egyiken a biotermékeké és regionális finomságoké a főszerep, a másik kínálatában hagyományos karácsonyi csecsebecsék – gyertyák, fenyődíszek, fajátékok – is megtalálhatók.

Az igazán elkötelezetteknek

Azoknak, akik karácsony alkalmából sem akarnak szakítani a környezettudatossággal, a Bécsi Köztisztasági Vállalat, az MA 48 zsibvására, az MA48-Tandler a tuti lelőhely. Itt minden darabnak története van, legyen szó kisbútorról, játékról, műszaki cikkről vagy ruhaneműről. Itt értékesítik ugyanis azokat a használt, de még jó állapotban lévő dolgokat, amelyeket valaki már kiselejtezett, és a szeméttelepen külön erre a célra fenntartott helyen adott le. Szintén ide kerülnek azok a buszon, villamoson, metrón stb. talált tárgyak, amelyekért sosem jelentkezett a gazdája. A különleges boltnak természetesen van adventi vására is, ahol karácsonyi kellékek – műfenyők, terítők, zenei cd-k, karácsonyfadíszek, ünnepi edények – között válogathatnak a környezettudatos érdeklődők. Számukra egyébként az is magától értetődő, hogy az ajándékokat nem díszes papírba csomagolják, hanem a Wiener Weihnachtssack-ba (karácsonyi zsákba), amely évről-évre újra felhasználható. Az MA48-Tandler bevételével pedig olyan szociális projekteket támogatnak mint a Gruft hajléktalanszálló, a menekültek beilleszkedését segítő Integrationshaus vagy Bécs új állatmenhelye, a TierQuarTier. A különleges régiségbolt Bécs 5. kerületében, a Siebenbrunnenfeldgasse 3. szám alatt található és szerdától szombatig, 10 és 18 óra között van nyitva.


A fenntarthatóság európai nagykövetei közé választották Kovács Balázst

A fenntarthatóság európai nagykövetei közé választották Kovács Balázst 

Kovács Balázs, a GD Consulting tanácsadójaként már korábban is aktívan részt vett a globális fenntarthatósági törekvésekben.
Athén egy évre korlátozza a rövid távú lakáskiadás bérleti díjait

Athén egy évre korlátozza a rövid távú lakáskiadás bérleti díjait 

Jelentősen megugrott 2024-ben a rövid távú bérbeadás Görögországban, a bérelhető egységek férőhelyeinek száma meghaladta az ország szállodai férőhelyeinek számát.
 Ünnepel az osztrák hajóstársaság

Ünnepel az osztrák hajóstársaság 

Az osztrák DDSG Blue Danube hajózási társaság idén ünnepli alapításának 30. évfordulóját.
Közlekedési fennakadások, balesetek, áramszünetek az Egyesült Államokban

Közlekedési fennakadások, balesetek, áramszünetek az Egyesült Államokban 

Az Egyesült Államokban középső államaiban a hétvégén kezdődött havazás hétfő hajnalban érte el a fővárost, ahol 20 centimétert meghaladó hó hullott.
Új közúti ellenőrző- és bírságolórendszer Romániában

Új közúti ellenőrző- és bírságolórendszer Romániában 

A bukaresti képviselőház 2022 decemberében ellenszavazat nélkül hagyta jóvá a háromszáz traffipaxot és ötszáz térfigyelő kamerát integráló e-SIGUR országos közúti ellenőrző- és bírságolórendszer kiépítéséről szóló törvényt.
Rómában rendkívüli biztonsági zónát vezetnek be

Rómában rendkívüli biztonsági zónát vezetnek be 

Róma belvárosában, a Termini központi pályaudvar térségében kiemelt biztonsági zónát vezetnek be – erősítette meg a belügyminisztérium szombat este.
Podcast adás: 2024 legfontosabb szakmai eseményei

Podcast adás: 2024 legfontosabb szakmai eseményei 

Az elmúlt év legfontosabb szakmai eseményeire tekint vissza és a jövő turizmusára helyezi a hangsúlyt a Dunakavicsok podcast 40. epizódja.
Itt csak magunkra és a társunkra számíthatunk – interjú Esther Horvath fotográfussal

Itt csak magunkra és a társunkra számíthatunk – interjú Esther Horvath fotográfussal 

Esther Horvath sarkvidéki fotográfus képein nem csak emberi történetek kelnek életre, hanem azok a különleges pillanatok is, amelyek sehol máshol nem történhetnének meg.
Íme, a világ egyik legrégebbi hídja

Íme, a világ egyik legrégebbi hídja  

Az Arkadiko-híd vagy más néven Kazarma-híd Görögországban található és története egészen a bronzkorig nyúlik vissza.
Neves elismerés a Maldív-szigeteknek

Neves elismerés a Maldív-szigeteknek 

A Maldív-szigetek az elmúlt években számos rangos elismerést kapott, év végén pedig, kiélezett versenyben elnyerte a „Világ vezető zöld úti célja” címet is.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.