Világviszonylatban versenyképesebb hazánk, az EU-ban Románia is megelőzött minket

Továbbra is Svájc a legversenyképesebb ország a Világgazdasági Fórum (WEF) szerdán megjelent felmérése szerint. Magyarország a 60. helyre került az előző évi 63. helyről a 144 országot tartalmazó rangsorban.

A kutatásban közreműködő Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet közleménye szerint tavalyi eredményéhez képest Magyarország három helyet javított. Ezzel az eredménnyel az Európai Unió 24. legversenyképesebb tagja - az unió 28 országa között-, ami megegyezik a tavalyival.

A világrangsort Svájc vezeti Szingapúr, az Egyesült Államok és Finnország előtt, Németország az ötödik. A legtöbb, 21 helyet Algéria, utána pedig Románia javított, mintegy 17 hellyel, így megelőzte hazánkat. A világon legrosszabbul Líbia teljesített, 126. helyre esett vissza, míg az EU-ban Szlovénia rontott a legtöbbet, 70. helyre csúszva.

A világ leggyorsabban fejlődő, úgynevezett BRIC országcsoport tagjai csupán technológiai fejlettségben vannak elmaradva az Európai Uniótól és a makroökonómiai környezetet leszámítva Japán és az Egyesült Államok is megelőzi az uniót - írja a közlemény.

A visegrádi országok egyre inkább széttartanak, a régió két legversenyképesebb állama egyértelműen a 37. helyen álló Csehország és a 43. Lengyelország. Magyarországnak már sokkal inkább legnagyobb versenytársa a 77. helyre csúszott Horvátország, a 75. helyre előrelépett Szlovákia, mintsem a visegrádi országok.

A közlemény szerint Magyarország leginkább technológiai felkészültségben tud kevesebbet nyújtani régiós versenytársaihoz képest, szintén gyenge az üzleti környezet komplexitása, valamint az intézményi háttér. Jó ugyanakkor a magyar infrastrukturális fejlettség, és az innováció terén is van némi előnye az országnak, valamint az exportpiacokhoz való hozzáférés is jobb, mint számos más régiós országban.

Forrás: MTI


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.