Nyertesek és vesztesek

2015-ben 1 milliárd 184 millió nemzetközi turistaérkezésről számolt be a Turisztikai Világszervezet, de az eredmények országonként eltérőek. Nézzük, kik teljesítettek a legjobban, és kik a legrosszabbul.

Az UNWTO jelentése szerint közel 1,2 milliárd nemzetközi turistaérkezést regisztráltak 2015-ben, ami abszolút rekordnak számít. A világ leglátogatottabb országa még mindig Franciaország, amely háromszázalékos növekedéssel 86,3 millió turistát fogadott 2015-ben. Ezt követi az USA 77,9 millió turistaérkezéssel, majd Spanyolország 68,1 millióval. A top 10-be került még Kína (56,9 millió), Olaszország (50,8 millió), Törökország (39,3 millió), Németország (35 millió), az Egyesült Királyság (33,9 millió), Mexikó (32,1 millió) és Oroszország (31,6 millió).

A növekedés ütemét nézve Paraguay az igazi győztes, oda 97%-kal több turista érkezett 2015 első három negyedévében, mint egy évvel korábban. Paraguayban 2014-ben csupán 649 000 turistaérkezést regisztráltak, míg az említett 2015-ös időszakban ez a szám 1,28 millióra nőtt. Hasonló mértékben nőtt Tádzsikisztán turizmusa: az ázsiai országba tavaly 94%-kal több turista érkezett (2014-ben 414 000 turistát fogadtak), a harmadik helyen szereplő Niue 62,9%-kal több látogatónak örülhetett, a negyedik helyre pedig Japán kerül 47,5%-os bővüléssel, a szigetország így 20 millióra növelte a külföldi turisták számát. Izland 29,8%-os, Bosznia-Hercegovina 28,2%-os, Panama 22,4%-os, Thaiföld 22,3%-os, Chile 20,4%-os növekedéssel került fel a top 10-es listára, és a Telegraph cikke a Seychelle-szigeteket teszi a tizedik helyre 18,7%-os növekedéssel.

Számos országban visszaesett a turizmus. Volt, ahol zavargások, máshol – például Sierra Leonéban (–45,6%) – az ebolajárvány kitörése okozott visszaesést a turisták számában. Tunéziának sem volt túl jó éve, a júniusi terrortámadás az éves turistaérkezések számában 25,2%-os csökkenést eredményezett.

A legnagyobb visszaesést nem Tunézia, hanem Tuvalu szenvedte el, ide 78,4%-kal kevesebb turista érkezett tavaly, mint 2014-ben. A második San Marino 32,1%-os zuhanással, a harmadik Tunézia 25,2%-os csökkenéssel. Nem teljesített jól Palesztina (–22,7%), Mikronézia (–20,5%), Vanuatu (–18,7%), Luxemburg (–16,9%), Bhután (–14,8%), Kenya (–13,7%) és Azerbajdzsán (–11,1%) sem. Egyiptom turizmusa sem hozott túl jó eredményeket: 2010-ben még 14,1 millió turista érkezett ide, de 2014-ben már csak 9,6 millióan látogattak az országba, 2015-ben ez a szám 9,4 millió volt csak.

Az európai országok több – összesen 609,1 millió – nemzetközi turistát fogadtak, mint a világ többi része összesen. Számos európai ország örülhetett kiemelkedő növekedésnek, úgy mint Magyarország (19,1%), Szlovákia (13,3%), Írország (14%), Görögország (7,9%), Horvátország (9,1%), Svédország (10,2%), Portugália (9,7%) és Norvégia (7,5%). Érdekesség, hogy Európa legkevésbé látogatott országa Liechtenstein, ahova 2014-ben csupán 61 ezer turista jutott el. Nem sokkal többen érkeznek San Marinóba (75 ezer) és Moldovába (94 ezer) sem.

Törökország turizmusa is dinamikusan növekszik: 2000-ben 9,6 millió turista kereste fel az országot, 2015-ben 39,3 millióan választották a desztinációt. Szaúd-Arábia sem panaszkodhat, 2005-ben még csak 8 millió turistát fogadtak, tavaly 19 millióan keresték fel. Olyan országok tudták még megduplázni a turistaérkezések számát az elmúlt évtizedben, mint Thaiföld, Dél-Korea, Japán, Svédország, Vietnam és Irán. Vannak olyan országok, ahova tízezernél is kevesebb turista érkezett tavaly, ilyen Tuvalu, Pápua Új-Guinea, a Marshall- szigetek vagy São Tomé és Príncipe.

A nemzetközi turistaérkezések száma 2009-ben csökkent utoljára, 2010 óta folyamatosan növekvő pályán van.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.