Egyiptomi turizmus: teljes gőzzel előre

Az óvatoskodó, apró lépések helyett az előremenekülést választotta Egyiptom, hogy legalább a nyári szezon második felére visszatornássza a forradalom miatt megfogyatkozó turisták számát.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az egyiptomi turisztikai minisztérium szerint a vendégek száma a nyári szezon eleján alig érte el a felét a tavalyinak, az ország turizmusból származó bevétele pedig havonta körülbelül egymilliárd dollárral csökkent. Nem véletlen, hogy kedvezményeket adnak a repülőtársaságoknak, utazásszervezőknek, szállodáknak, de ami ennél fontosabb, megszigorították a biztonsági ellenőrzéseket, s a turistára „szent skarabeuszként” vigyáznak. Hurghadán például minden, a városba tartó személygépkocsit megállítanak, esetenként átvizsgálják a csomagtartókat, a Luxor felé vezető úton pedig, Safagában vagy Qenában, de a kisebb településeken is többtucatnyi ellenőrző pontot állítottak fel – mindezt persze a turisták érdekében. Kedvező fejlemény az utazók számára ugyanakkor, hogy immár nem kell konvojban közlekedniük a Királyok Völgyébe vagy Kairóba tartó turistabuszoknak.

Alkudni tudni kell!

Az egyiptomi hatóságok fáradozásainak eredménye lassan meglátszik, hisz június első heteiben a vasárnapi turnusváltásokkor a hurghadai repülőtéren szinte percenként szálltak le és fel a magyar, német, svájci, osztrák, skandináv, orosz vagy baltikumi charterjáratok, érthető, hogy már épül az új terminál, miután a jelenlegi kinőtte a forgalmat. S habár a megkérdezett hétköznapi emberek zöme visszasírja Mubarakot, és várják a szeptemberi választásokat, az utca hangulata Hurghadán vagy Luxorban általában feszültségmentes, a turisták kiszolgálása számukra szó szerint létfontosságú. Talán a bazársorok árusai meg a taxisok rámenősebbek egy kicsit, mint korábban, de ez érthető A is, mivel az utóbbi időszakban drasztikusan megcsappant a forgalmuk. Alkudozás szempontjából viszont a vásárló vagy utas némi türelemmel és határozottsággal a kért pénz harmadától rajtolva sokkal kedvezőbb árat csikarhat ki. Az alkudozáshoz mellékelt tragikus színpadi jelenetek pedig senkit ne hassanak meg, mert úgysem adja el egyetlen árus sem nyereség nélkül a portékáját.

Szóval érdemes a szállodák zárt, minden igényre pattanó világából néha kilépni és kellő elővigyázatossággal felvérteződve elmerülni a számunkra egzotikus, jellegzetesen színes egyiptomi valóságban, ahol a közlekedési táblák és a zebra ismeretlen fogalom, a dudálás viszont össznépi szórakozás, ahol a müezzin naponta ötször szólít imára, és ahol joggal gondolkodik el az ember, hogyan építettek ennyit Hurghadán 25 év alatt, amikor napközben a munkavágy véletlenül sem uralkodik el az építőtelepeken. Hát ez maradjon az ő megfejthetetlen titkuk.

Luxus a Titanicon

A hurghadai Titanic Beach szálló egyike az említett negyed évszázad alatt kis halászfaluból hatalmas tengerparti üdülővároskomplexummá fejlődött település jellegzetes pihenő- és szórakozóhelyeinek: egyemeletes épületsorral körülvett medencék, vendéglők, fürdőkomplexum, aquapark, a legvégén pedig a hotel saját strandja a Vörös-tengernél, ingyenesen használható napernyőkkel, nyugágyakkal, matracokkal ellátva. Mosolygós kiszolgálás, bőséges étel- és italválaszték vár itt a vendégekre, bár talán mintha kicsit túlságosan is a turisták kedvében akarnának járni: kevés a jellegzetes egyiptomi fogás, túlságosan is visszafogott a fűszerezés. Sertéshúsról ne is álmodjon senki, a marhahús és a baromfi szolgáltatja az alapot, meg kell viszont kóstolni a rendszeresen grillen sütött halakat, a padlizsános ételeket, zöldségféléket, no meg a speciális arab édességeket. És azt is meg kell szokni, hogy itt még a szobalány is hímnemű. Női kiszolgálószemélyzet a szállodákban nincs, a férfiak viszont hölgyeket lepipáló rendet, tisztaságot tartanak.

Szabad az út a Királyok völgyébe

A szállodacsillagok zártsága számtalan érdekes, izgalmas kirándulásokkal oldható, hisz Luxor, a Nílus és a Királyok Völgye, Kairó kihagyhatatlan. A luxori, egész napos látogatás alatt megmutatják egyebek között a Memnon-kolosszusokat, Hatsepszut királynő templomát, több fáraó sírját a Királyok Völgyében, a Karnak templomot, valamint egy alabástromműhelyt, ahol a kiállítási teremben jólesett a díszhelyen látni a magyar zászlót és Puskás öcsi fotóját. A kairói kirándulásoknál lehet választani egy- vagy kétnaposat, busszal vagy repülővel, attól függően, hogy ki milyen látványosságokra kíváncsi, hisz az Egyiptomi Múzeum kincseitől a gízai piramisokon át a kopt negyed híres templomain át a kínálat bőséges.

Merülés a korallzátonyoknál

Amit szintén nem szabad kihagyni, az a Giftun szigeti hajós kirándulás korallzátonycsodáló merülésekkel, felszíni búvárkodással tarkítva. A kék és azúr több száz árnyalatában játszó tenger vize kellemes hőmérsékletű, a partok sekély részein pedig kifejezetten langyos, az út során a vendégek kiszállnak a fehér homokú Giftun szigetén is. De Hurghadán van lehetőségük a beavatatlanoknak is igazi búvárkodásra, hisz az Anubis Travel magyar búvároktatói rövid elméleti fejtágítót követően leviszik a kíváncsiakat két korallszirthez.Akinek pedig nem eleme a búvárkodás, részt vehet az üvegfenekű katamaránnal szervezett kiránduláson a korallszigetekhez.

Vendégségben a beduinok között

A tengernyi víz látványa után érdemes belekóstolni a sivatagba is, szintén fakultatív program gyanánt dzsipekkel viszik ki a turistákat a Sahara parkba, ahol a helyi idegenvezető mesél, és mutatja meg a beduinok mindennapi életét, a kenyérsütést, a „gyógyszertárukat”, lehet quadozni, tevegélni, este pedig fakír és hastáncosnő, dervis szórakoztatja a nagyérdeműt.

Nem véletlenül mondják az arabok, hogy több jót tesz egy jókedvű arc, mint egy nagylelkű kéz.

Anubis Travel: bíztató kilátások

Mi az Anubis Travelnél örömmel vettük utasaink növekvő érdeklődését Egyiptom iránt.

Az év eleji zavargások ellenére Hurghada továbbra is nagy népszerűségnek örvend, az utazási kedv nem csökkent, és jó kilátásaink vannak erre az évre. Utasainkat továbbra is az Anubis Traveltől megszokott magas színvonalú szolgáltatásokkal és megfizethető árakkal várjuk, amelyben Egyiptom mindig is verhetetlen volt. Idén nagy hangsúlyt fektettünk a családokra is, így nemcsak családi csomagáraink lehetnek vonzók, hanem bő szállodakínálatunk is, amelyben mindenki megtalálhatja az igényeinek megfelelő szállodát, akár párjával, akár családjával vagy barátaival utazik. A nagy érdeklődésre való tekintettel ebben az évben hetente két charterjáratot is indítottunk, amelyek minden szerdán és vasárnap indulnak Hurghadára a nyár folyamán. Ezért nemcsak a 8 nap/7 éjszakás turnusok váltak elérhetővé, hanem a 11 nap/10 éjszakás illetve a 12 nap /11 éjszakás, programok is foglalhatók, így kényelmesebb lehet a nyaralás, és utasaink nemcsak elégedetten, hanem kipihenve térhetnek haza. Bízunk benne, hogy az erős kezdés kitart, és a téli szezont is hasonlóan sikeresen zárhatjuk majd azon utasainknak köszönthetően, akik télen szeretnek a nyárban utazni – közölte lapunkkal Ahmed Bahgat, az iroda igazgatója.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.