Drechsler palota: a királyfi csókja

"Becsvágyam sarkallt, de vigyáznom kellett, hogy az én épületem ne viselkedjék tolakodóan Ybl remekével szemben, mert az udvarhölgy lehet szebb, mint a királyné, de úgy kell, hogy a királyné királyné maradjon", írta Lechner Ödön, amikor elfogadta a Magyar Állami Operaházzal szemközti palota megtervezését, amely 1886-ra készült el. És amely a napokban W Budapest luxushotelként nyitotta meg kapuit, hosszú Csipkerózsika-álmából felébredve.

A sok-sok éven át tartó, teljes átépítést követeőn a mára újjászületett palota nem tolakodó, de szépségekben nem sokban marad el a „királynétól.”  Valaha a MÁV Nyugdíjintézete működött itt, a földszinten pedig a Drechsler kávézó és étterem, amelyről később a neoreneszánsz épület a nevét kapta. Amit szinte minden budapesti tud róla, hogy hosszú évekig a Magyar Állami Balettintézet otthona volt, majd sokáig be volt zárva, miközben sorra változtak tulajdonosai.

 

Mára nemcsak megszépült, de a magyar főváros egyik legelegánsabb, szállodája nyílt meg itt, egy, a világon mindenütt ismert, nemzetközi ismert brand tagjaként. Az épületet a londoni Bowler James Brindley, valamint a Bánáti + Hartvig belsőépítész cégek restaurálták, sőt, inkább újjá teremtették. Ehhez a palota gazdag kultúrtörténetéből merítettek ihletet, főleg a balettintézeti múltból, valamint az egykori kávéházi hangulatból, de sok egyéb forrásból is, köztük híres magyarok életéből.

  

Meglepő, de nem az Andrássy úton van a főbejárat, de azért az Andrássy útról is be lehet jutni, ha vendégei vagyunk az utcán felállított bárnak. Már a teraszra pillantva is kitűnik, hogy kitettek magukért a tervezők. Ebben az épületben ugyanis nincsenek véletlenek: a színek, a formák, a tárgyak mind utalnak valamire.

 

A 151 szobával és lakosztállyal bíró W Budapestnek a Hajós utca felől befelé haladva olyan érzésünk van, mintha megnyílna a történelem: ha felfelé pillantunk, teljesen más világ tárul elénk. A  restaurált múltat és a jelent áttetsző fémhálók kötik össze, miközben egyfajta boltíves fényalagúton érünk a világos lounge-ba, amely nyilván a társasági élet színtere lesz.

 

A hatalmas lobbi hiányzik, helyette egy intim, sötét helyiségbe lépünk be, ahol bronzos-arany színű állványok helyettesítik a megszokott tágas recepciót. De nincs is szükség nagyobbra, hiszen ide elsősorban nem buszos turistacsoportok érkeznek, a diszkréció, az intimitás sokkal fontosabb.

Jenni Benzaquen, a Marriott International európai, közel-keleti és afrikai márkaportfóliója képviseletében úgy fogalmazott, „mivel a W Hotels márka folyamatosan fejlődik, szofisztikált tervezési elvekre támaszkodunk, miközben egyensúlyt teremtünk a modernitás, és a finom játékosság között.”  Maga a szálloda a Marriott lánc prémium márkájához tartozik, ma már világszerte 68 épületen ragyog a hatalmas arany W betű.

Igen érdekes a „második réteg” (“second skin”) koncepció, amely az épület minden pontján izgalmas kölcsönhatást teremt az anyagok között. Meglepő motívumok és dizájn fricskák fogadnak, lépten-nyomon. Megnyugtató pasztellek, Cadillac-kékek váltakoznak élénk türkizekkel, a mélykék égboltot idéző, vagy éppen merészen fekete falakkal.

A szállodában 45 egyedien berendezett lakosztály található, persze az elnöki a legkülönlegesebb. Ahol a sarokban retro hollywoodi korallos-rózsaszínes kanapé idézi Gábor Zsazsának, a celebvilág megteremtőjének emlékét.

A balerinák tütüjét utánzó hatalmas lámpatestek a hajdan itt működő balettintézetre utalnak. A „balett etoile” esztétikát főleg a teljesen fekete Extreme WOW és a teljesen fehér WOW lakosztályok reprezentálják, amelyekhez a Hattyúk tava című balettből merítették a tervezők az ötleteket.

Az alapanyagokkal való játszadozás mindenütt tetten érhető. A lift előtti fekete-fehér, sakktáblát idéző padlózat például csupán utánozza a burkoló lapot, valójában ide szőtt padlószőnyeg. A tükrök több helyen csökkentik a nagy belmagasságot, egyben csalókán növelik-sokszorosítják a teret. A folyosón néhol feltűnnek a régmúltból megőrzött falburkolatok és járólapok. Több helyen található sakkmotívum.

Az újjászületett épület a város olyan ikonikus helyeit is tükrözi, mint a Magyar Állami Operaház, a Széchenyi Gyógyfürdő és a szomszédos Andrássy úti épületek. Mindezt modernizálták a szállodán belül, rózsaablakokkal, gazdag színpalettával, a Zsolnay-csempék kortárs verziójával, ékszer-ihlette lámpatestekkel. A belső udvart az épület szívében egy finoman hullámzó, könnyed üvegtető zárja le, amely megvédi a teret az időjárás viszontagságaitól.

 

 A földalatti szinten van egy úgynevezett speakeasy bár, a Society25. A koktéllista nyolc, a Drechsler-palota történelméből ihletett merített koktélt kínál, amelyek a város nagy korszakai, emberek és épületei előtt tisztelegnek, mindegyik tartalmaz egy-egy titokzatos összetevőt, amelyet a bár vezetője, Stefano Ripiccini alkotott. A vendégek választhatják a nagy Houdiniről elnevezett The Illusionistet; vagy például a Geraniumot, ami magyarul muskátlit jelent, és a Drechsler-palota egyik leghíresebb asztaltársaságának a nevét viseli.

 

A spaban a híres illuzionista, Harry Houdini álmai kelnek életre. A rejtett ajtók mintha titkos terekbe vezetnének. Egy, Budapest híres termálfürdői által ihletett medence található a középpontban, hagyományos csempével és aranyhálóval burkolva.

Az egész ház gazdag egyedi műalkotásokban, - ezeket az Adam Ellis Stúdió készíttette - amelyek a legkülönfélébb stílust és témákat képviselik, történelmi személyiségektől a pop up alkotásokig.

Ami a konyhaművészetet illeti, Riccardo Giraudi vezetésével a Nightingale by Beefbar elsősorban az ázsiai konyhába kínál betekintést. A szállodában számos tárgyaló- és rendezvénytermet is berendeztek, köztük a nagyszabású ünnepségek lebonyolítására alkalmas Great Room-ot, valamint az üzleti találkozók és más összejövetelek számára létrehozott két stúdiót.

A házban több mint 30 nemzet képviselteti magát jelenleg, különböző posztokon.

 

 

 

 

 

Forrás: Turizmus Online


Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.