Ezt vállalja az Airbnb Magyarországon

A mai napon az Airbnb közzétette a magyarországi turizmus újjáélesztését elősegítő vállalásainak listáját. Az Airbnb elkötelezett minden olyan eszköz és szakpolitika mellett, amely azt a célt szolgálja, hogy a turizmus felelős és fenntartható módon induljon újra az országban Budapesten belül és kívül. Ennek megfelelően az Airbnb a következő öt vállalást teszi Magyarország irányába: 

  • A járvány után a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködve támogatják a turizmus egyenletesebb eloszlását Budapesten és környékén, hogy ily módon a turizmus által teremtett gazdasági haszonból nagyobb régió és több ember részesüljön.
  • Annak érdekében, hogy a környéken lakókat megvédjék a zajtól és egyéb kellemetlenségektől, elindítjáák a szállásadók szomszédai számára létrehozott ügyfélszolgálatot (Neighbourhood Support Line), amelyen keresztül az érintettek közvetlenül az Airbnb-nek jelezhetik, ha zajt vagy más kellemetlenséget tapasztalnak.
  • Támogatják a helyi rendeletek betartatását azzal, hogy az új szállásadók számára a Kormánnyal való együttműködés részeként kötelezővé teszik a Nemzetközi Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK) való regisztrációt.

  • A Városi Portál segítségével megosztják az egyes régiókra vonatkozó adatokat Budapesttel és a kormánnyal, így támogatva, hogy az Airbnb gazdasági hatása a legjobban érvényesüljön a helyi közösségekben.

  • Céljuk, hogy Budapest Főváros számára a lehető legtöbb előnnyel járjon a magánszálláshelyek bérbeadása. Éppen ezért együtt szeretnének működni egy olyan megoldás kialakításában, amellyel az idegenforgalmi adó begyűjtése és átutalása az Airbnb oldalon keresztül automatikusan történik - tájékoztatta lapunkat a társaság.


„Korrekt partnerséget szeretnénk kialakítani Magyarországgal, és együtt szeretnénk dolgozni az ország vezetésével annak érdekében, hogy az itt élő családok kiadhassák otthonaikat, betartsák a szabályokat, és megvédjék a szállásokat” – nyilatkozta Vladimir Beroun, az Airbnb közép- és kelet-európai közpolitikáért felelős menedzsere. – A jövőben a szállásadók csak akkor adhatnak fel új hirdetést, ha abban megadják az NTAK regisztrációs számot vagy kapcsolattartói adatokat. Ezzel a vállalással növelni szeretnénk a magyarországi magánszállásokra vonatkozó elszámoltathatóságot és átláthatóságot. Elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy együtt dolgozzunk mindenkivel Budapest határain belül és azokon túl, és hozzáférést biztosítsunk számukra minden olyan információhoz és eszközhöz, amelyre szükségük van annak érdekében, hogy szabályozzák a bérelhető szállások piacát és optimalizálják az azzal járó gazdasági előnyöket.  

 Az Airbnb azt követően tette a fenti vállalásokat, hogy üdvözölte az EU rövid távú bérbeadással kapcsolatos szabályozásának előrehaladását. "Az európai kormányokkal és turisztikai szervezetekkel való munkánk részeként támogatjuk a rövid távú bérbeadásra vonatkozó egységes uniós szabályozást. Közép- és Kelet-Európában továbbra is örömmel dolgozunk együtt a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, valamint Krakkó és Pozsony városával annak érdekében, hogy az idegenforgalom biztonságos, fenntartható és valamennyi fél számára gyümölcsöző módon induljon újra" - hangsúlyozza a társaság.

További információ:
https://news.airbnb.com/airbnbs-commitment-to-support-responsible-tourism-in-hungary/

 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.