Nyár végére kész a BalaLand építésének első szakasza

A Szántódon épülő, BalaLand elnevezésű családi szálloda fejlesztési munkálatai az elmúlt hónapokban bekövetkezett, az építőipart is erősen érintő lassulás ellenére is folytatódtak, így a nyár végére a mélyépítési munkálatok le is záródhatnak. Ezzel párhuzamosan pedig ugyancsak a nyár végén kezdetét veheti a mintegy 5,5 hektáros területen elterülő fejlesztés részeként megvalósuló, a „80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal” utazásra építkező, tematikus játékelemeket bemutató élménypark építése is.

Jól halad a BalaLand elnevezésű családi élményszálloda fejlesztése Szántódon, amely idén júniusban került az Appeninn Nyrt. tulajdonába – két másik vidéki turisztikai ingatlanfejlesztési projekttel együtt –, miután az ingatlanpiaci társaság megvásárolta a Dreamland Holding Zrt. 75 százalékos részesedését a Szepesi család bizalmi vagyonkezelőjeként eljáró Szepard Kft.-től. Az összesen 109 szobás, ötcsillagos kategóriájú, koloniális stílusú családi szálloda fejlesztése már 2017-ben megkezdődött a tervezési munkálatokkal, idén tavasszal pedig a beruházás a megvalósítás szakaszába lépett és elkezdődtek a mélyépítési munkálatok. Bár az idén tavasszal globális szinten megmutatkozó járványhelyzet az építőiparban is lassulást eredményezett, a BalaLand fejlesztésében a rendkívüli állapotok nem okoztak fennakadást. Így a nyár végére a tervek szerint le is zárulhatnak a mélyépítési munkálatok.

A fejlesztő célja, hogy a BalaLand az egyik legmeghatározóbb családbarát szállodává váljon a balatoni régióban, továbbá, hogy a tervezett élményparkkal kiegészülve egy kiváló minőségű, egész évben magas kihasználtsággal működő szálláshely jöjjön létre. A tervek szerint 2022-től üzemelő szálloda mindamellett, hogy nagy mértékben támogatja majd a térség minőségi szálláshely kínálatát, közvetlenül több mint 100 új munkahelyet teremthet a térségben, illetve jelentős adóbevételekkel járulhat hozzá a balatoni régió fejlesztéséhez.

A hotel fejlesztésével párhuzamosan idén ősszel elkezdődhet a BalaLand Family Park építése is, amely egyedülálló módon a „80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal” utazásra építkezik és tematikus játékelemeket sorakoztat majd fel. A fedett játszóházat és családi élményfürdőt, valamint különféle szabadtéri élményelemeket tartalmazó park Magyarországon hiánypótló beruházásként egy olyan magas minőségű, gyerekbarát attrakcióvá válhat, amely egész évben elérhető lesz a családok számára, meghosszabbítva ezzel a rövid nyári szezont. A beruházások költségeit részben önerőből, részben támogatásokból, illetve bankhitelekből fedezik. Utóbbi kapcsán az Appeninn Nyrt. közvetett tulajdonában álló projekttársaság mintegy 9,8 milliárd forint értékben írt alá hitelszerződést a Nemzetközi Beruházási Bankkal, így a fejlesztési munkálatokhoz szükséges bankhitel biztosított.

Forrás: Turizmus Online


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.