hirdetés
hirdetés

Visszaperelne több, áron alul privatizált balatoni szállodát az állam

Polgári per keretében szerezne vissza több, áron alul privatizált balatoni üdülőt és szállodát az állam - mondta az elszámoltatási kormánybiztos csütörtökön az MTI-nek.

hirdetés

Budai Gyula a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Geszteréden tartott, más témájú fórum után az MTI kérdésére válaszolva közölte, a Nemzeti Üdülési Alapítvány privatizációs vizsgálata során visszaéléseket tapasztalt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi), amely az ehhez köthető szállodaértékesítésekkel kapcsolatban tett büntetőfeljelentést.

A gyanú szerint a privatizáció során mintegy 4,5 milliárd forint értékű ingatlanvagyont értékesítettek mindössze 2 milliárd forintért, az ügyben a büntetőeljárás folyamatban van - közölte Budai Gyula, hozzátéve, ahol jogi lehetőség van rá, az állam polgári per segítségével szerezné vissza a szállodákat.

A Somogy megyét érintő, folyamatban lévő elszámoltatási ügyekkel össze Budai Gyula elmondta: a taszári ingatlanértékesítéssel kapcsolatban megszüntették a vizsgálatot, amely több szabálytalanságot tárt fel, jogi felelősséget azonban nem állapított meg. Az ügyről készített jelentést megküldték Kaposvár polgármesterének, mivel a vizsgálat lefolytatása az önkormányzat hatáskörébe tartozik.

A Hubertus Bt. haszonbérletével kapcsolatos vizsgálatról szólva Budai Gyula elmondta: a nagybereki földek ügyében jelenleg a magyar állam perben áll a társasággal, a bérleti szerződést felmondták. A gazdasági társaság ellen azért indított vizsgálatot az elszámoltatási kormánybiztos, mert a cég hektáronként 10 forintért bérel több mint nyolcezer hektár nagyságú területet évi 80 ezer forintért.

A bérlőnek ezt a területet vissza kell adnia, a védett madárrezervátum ügyében természetkárosítás miatt van folyamatban büntetőeljárás - tette hozzá Budai Gyula.
Az elszámoltatási kormánybiztos országjáró körútjának keretében megtartott, zártkörű geszterédi fórumon részt vett Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke. A politikus a fórum előtt megtartott sajtótájékoztatón elmondta: az országjárás célja, hogy az elmúlt időszak kormányzati intézkedéseit megismertessék az emberekkel.
Amellett, hogy Magyarország az előző nyolc év szocialista-szabad demokrata kormányzása miatt egy alapvetően csődben lévő államháztartást, több mint duplájára növekedett államadósságot, és egy gyakorlatilag versenyképtelen gazdaságot örökölt, a nemzetközi környezet is bizonytalanná vált - mondta Rogán Antal.

Hozzátette: az elmúlt év az adósságválság éve volt Európában, amely több országot, köztük Görögországot és Olaszországot is "megrokkantott". A politikus hangsúlyozta: a kormány munkája során azonban elmúlt másfél évben arra törekedett, hogy Magyarország az alapvető gazdaságpolitikai problémáit úgy oldja meg, hogy az ne járjon együtt az életszínvonal csökkenésével.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Hozzászólások (1 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#
"A gyanú szerint a privatizáció során mintegy 4,5 milliárd forint értékű ingatlanvagyont értékesítettek mindössze 2 milliárd forintért, az ügyben a
büntetőeljárás folyamatban van - közölte Budai Gyula, hozzátéve, ahol jogi lehetőség van rá, az állam polgári per segítségével szerezné vissza a szállodákat."
Ez egy lerágott csont! azóta a szállodáka egyrészét az új tulajdonosok teljesen felújították, akár állami Széchenyi terves pénzekből. Azok a szállodák, abban az
időben lepukkantak volna és legalább 2 md ft-ot kellett volna rájuk költeni, amihez az állam nem adott pénzt! Másrészt a szállodák az Üdülési alapítvány
tulajdonában voltak, amiben az állam csak résztulajdonos volt.
Ezt már vizsgálta az ügyésség sokszor és nem találtak semmit.


"A Hubertus Bt. haszonbérletével kapcsolatos vizsgálatról szólva Budai Gyula elmondta: a nagybereki földek ügyében jelenleg a magyar állam perben áll a társasággal, a
bérleti szerződést felmondták. A gazdasági társaság ellen azért indított vizsgálatot az elszámoltatási kormánybiztos, mert a cég hektáronként 10 forintért bérel
több mint nyolcezer hektár nagyságú területet évi 80 ezer forintért."
Miért a magáncéget vizsgálják, azt kell vizsgálni aki az állam részéről aláírta a szerződést, ha bárkinek ajánlanak egy jó üzletet, miért utasítaná vissza? A
hűtlen kezelést az állam résézről aláíró követte el, ha elkövette egyáltalán. Nem mindegy, hogy milyen föld, lehet, hogy csak vadásztatásra alkalamas és
rekultivációskötlezettségek is elő voltak írva!

"Amellett, hogy Magyarország az előző nyolc év szocialista-szabad demokrata kormányzása miatt egy alapvetően csődben lévő államháztartást, több mint duplájára
növekedett államadósságot, és egy gyakorlatilag versenyképtelen gazdaságot örökölt, a nemzetközi környezet is bizonytalanná vált - mondta Rogán Antal."

Ez nem hiteles annak a szájából, aki a legnagyobb eladósodottságú Önkormányzatot grundolta, akkor amikor még átvettem egy Ft hitele nem volt, most pedig az ország
legnagyobb adósa az V.ker. Önkormányzat! Előbb otthon kéne rendet tennie! A seprű esete!

"Hozzátette: az elmúlt év az adósságválság éve volt Európában, amely több országot, köztük Görögországot és Olaszországot is "megrokkantott". A politikus
hangsúlyozta: a kormány munkája során azonban elmúlt másfél évben arra törekedett, hogy Magyarország az alapvető gazdaságpolitikai problémáit úgy oldja meg, hogy az
ne járjon együtt az életszínvonal csökkenésével."

Pártunk és kormányunk hathatós munkájával ezt sikerült nálunk még turbósítani!

Egyébként a Buday úr nyugodtan vizsgálhatná a főnöke munkáját is, mert az is hűtlen kezelés, hogy olyan végtölesztési tv. hoz, amivel 100 milliárdos károkat fog
okozni a költségvetésbek és ezt előre tudja, ugyanis még jogszabályt is hoztak rá, hogy ha fizetni kell új adókat kivethetnek!




hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk