A vevőnek továbbra is igaza van

Utazási döntéseink hátterében megállíthatatlannak tűnő arányban állnak az okos telefonok, alkalmazások — hívták fel a figyelmet a Google egyik illusztris budapesti helyszínén, a budapesti Google Grundon rendezett, Travel Goes Digital című konferenciáján.

Utazási döntéseink hátterében megállíthatatlannak tűnő arányban állnak az okos telefonok, alkalmazások. A legoptimistább becslések szerint 2020-ra a mai 2,8 milliárd „internet lakó” száma azonos lehet a Föld akkorra várt 8 milliárd lakosának számával. Ehhez bizonyára hozzájárul az, a hallgatóságot az előbbi jóslatnál kevésbé meglepő tény, mely szerint a mai 3-4 éves korosztály 28%-a „használ” tabletet. Ebben vélhetően szerepet játszik a tabletek és egyéb okos kütyük árának a tömeges értékesítés elterjedésével párhuzamosan folyamatosan csökkenő ára. Míg piacra dobásuk idején akár 500 euróval is könnyítette a bukszánkat egy-egy okos telefon megvásárlása, addig ma már akár 90 euróért utánunk „hajítják”. Hasonlóképpen vagyunk a tabletekkel is — magyarázta, a korábban a Ryanair marketingjét ma a Google-t segítő Paul Sharkey.

A készülékek és nyomogatásukkal töltött idő következtében egyre szaporodnak az úgynevezett mikró momentumaink, vagyis azok a pillanatok, amikor száma, amikor reflexszerűen az okos készülékünkhöz nyúlunk egy — akár utazási — döntés meghozatalához. Ezek azok a pillanatok, amiket az utazási szolgáltatónak a megfelelő tartalommal és technológiával meg kell tudni fognia.

„Ott kell lenni a megfelelő üzenettel, élménnyel minden készüléken!” — figyelmeztetett. „Maguk ott vannak ezekben a pillanatokban?” — szegezte Sharkey kérdését közönségének. A konferenciát megnyitó Könnyid László MSZÉSZ-elnök expozéjában elárulta: digitális szekcióülésén a szövetség már tárgyalta a kérdést.

A szállodaipar számára, csakúgy, mint egyéb idegenforgalmi szolgáltatók számára érdekes adat, hogy a Google saját mérései szerint a magyarok 2015-ban leggyakrabban rákeresett desztináció Budapest volt. Ez már Asabiny Miléva Google Ads hirdetésekről szóló előadásából derült ki. Az utazási döntések előkészítésében a kutatás elsődleges terepe a Google — ismertette. Szintén elmondta, hogy a Google Ads az egyre növekvő számú helyszíni keresések potenciális vevőit csábíthatja saját portálunkra. Ehhez szintén elengedhetetlen a megfelelő kulcsszavak használata. A jó helyezkedéshez érdemes bővebb ismeretekről rendelkezni a látogatók böngészési szokásairól, arról hogy az oldalunkon hol, mennyi időt töltenek.

Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy drámai növekedést a nem is olyan távoli jövőben potenciális fogyasztókká való mai 3-4 évesek korosztályában tapasztalunk. A leginkább fizetőképes 45-59 éves korosztály produkálta a YouTube megtekintések terén a legnagyobb növekedést — tudtuk meg Bodrogi Bozán András, YouTube szakértő előadásából. Az ő két számjegyű, 13%-os gyarapodásuk is hozzájárul ahhoz, hogy — mint arra korábban Asabiby Miléva felhívta a figyelmet — évente 100%-kal nő a mobilon megtekintett videótartalmak száma. A YouTube esetében évi 60 százalékkal emelkedik az oldalon található videók megtekintett perceinek száma — mondta. Az okos telefonon történő megtekintéseké 50%-kal.

A hírlevelekben szereplő videók felét nézik meg. Szerinte érdemes nézhető márkázott tartalomba fektetni. Különösen, hogy becslések szerint három év múlva a az online tartalomfogyasztás mintegy háromnegyedét videók teszik ki.

A fenti fejlemények bár az eddigiektől eltérő kihívások elé állítják a szakmát, nem szabad elfelejteni, hogy a jövőben is a vevő az első. A vevő, aki elégedetlenségével akár 20 percen belül képes telekürtölni a világot — hívta fel a figyelmet Paul Sharkey a szolgáltatói szektor egy axiómájára.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.