Az atlétikai vb helyén lesz az új Margitsziget?

Vasárnap este véget ért Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye, az atlétikai vb, amely az olimpia és a foci-vb után a harmadik legnagyobb sportrendezvény a világon.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A záróbeszédek alapján több mint 400 ezer jegyet adtak el. Bár erről hivatalosan nem kommunikáltak, a stadion befogadóképessége (37 ezer) és a versenyprogramok száma (14) alapján a kihasználtság 75-80 százalék körül alakulhatott.

Míg a kilencnapos esemény első napjain látványosan sok üres hely maradt a stadionban, az utolsó napokra egyre nehezebben lehetett jegyet szerezni, például a zárónapra a jegyek másodpiacán is lényegében lehetetlen volt belépőt venni.

A nyár eleje óta tartó intenzív reklámkampány mellett a viszonylag magas kihasználtsághoz az is hozzájárulhatott, hogy viszonylag könnyen lehetett piaci ár alatti jegyekhez jutni, például a vb kezdete előtt egy nappal – amikor “több mint 300 ezer” jegyeladásnál tartottak – féláron lehetett jegyet venni.

Mi következik? A közel 250 milliárd forintba kerülő stadiont részben lebontják, befogadóképessége kevesebb mint felére, 15 ezerre csökken. A környékén 50 ezer négyzetméteres szabadidőparkot hoznak létre, amely a kivitelezők szerint olyan népszerű rekreációs helyszínné válhat, mint a Margitsziget vagy a Normafa. Az ideiglenes nézőtér helyén pedig “Európa egyik legszebb futóköre” jöhet létre.

Elolvasom a teljes cikket >>

Forrás: g7.hu


Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.
Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte

Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte 

A fesztivál célja, hogy közelebb hozza az építészetet az emberekhez, és bemutassa a szecesszió gazdag örökségét nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is.
Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez?

Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez? 

Ördögmaszkok, élő festészet és közösségi LEGO-mozaik: Venezuela is készül a Múzeumok Éjszakájára.
Jelentkezne a Balaton-átúszásra? Van egy kis gond

Jelentkezne a Balaton-átúszásra? Van egy kis gond 

Az idei, a 44. LIDL Balaton-átúszás klasszikus távja már betelt, több jelentkezőt nem fogadnak.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.