Budapest helyett Prágába mennek a buszos turistacsoportok

A magyar idegenvezetők szakmai felkészültsége világszinten is kiemelkedő - mondta a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ) elnöke az MTI-nek az idegenvezetők világnapja alkalmából.

Bálint Zoltán elmondta, hogy összesen több mint 10 ezer embernek van idegenvezetői igazolványa Magyarországon. A megoldandó feladatok közé sorolta a turistabuszok fővárosi parkolását, és a jogosulatlan idegenvezetést. A buszos turistacsoportok azért választják Budapest helyett Prágát, mert a belvárosi nevezetességek környékén megszűntek a parkolóhelyek.

Elmondta: évek óta szeretnék elérni, hogy minimum tarifát állapítsanak meg az idegenvezetőknek is.
Többször kérték a tárcától azt is, hogy az idegenvezetői igazolvánnyal ingyenesen látogathatóak legyenek a múzeumok, mivel ez a szakmai felkészüléshez nélkülözhetetlen lenne - tette hozzá.

Szeretnék a SZÉP-kártyák idegenvezetésre történő felhasználásának népszerűsítésében a minisztérium és a Magyar Turizmus (MT) Zrt. segítségét kérni. Fontosnak nevezte olyan pályázatok kiírását is, amelyen indulhat a szövetség is.

Programdömping az idegenvezetők világnapján

Az idegenvezetők világnapján, február 19-22. között országszerte számos programmal várják az érdeklődőket.
1985-ben az Idegenvezetők Világszövetségének Egyesülete (WFTGA) első találkozóján született a gondolat, hogy február utolsó vasárnapja legyen az idegenvezetők világnapja, amelyen az idegenvezetők ne csak külföldi vendégeiknek, hanem a hazai közönségnek is tartsanak ingyenes vezetéseket, hogy felkeltsék a városvezetők, a média, a helyi lakosság figyelmét az idegenvezetők szakmai felkészültségére, értékteremtő és közvetítő munkájára.

1990-ben a világ 15 országának részvételével rendezték meg először a világnapot. Idővel az esemény többnapos programmá nőtt.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.