Charterjárat indulhat Tokió és Budapest között

A Japán és Magyarország közötti idegenforgalom fejlesztésének lehetőségeiről tárgyalt Bienerth Gusztáv turisztikai kormánybiztos Tokióban, ahol egyebek mellett egy közvetlen charterjárat indításáról is szó volt Budapest és Tokió között - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség pénteken.

A kormánybiztos május 18-19-i látogatása során megbeszéléseket folytatott Tamura Akihitóval, a Japán Turizmus Ügynökség vezetőjével, Macujama Rjoicsivel, a Japán Nemzeti Turizmus Szövetség elnökével, valamint Bienerth Gusztávot fogadta Hase Hirosi oktatási, kulturális és sport miniszter és a japán főváros kormányzója, Joicsi Maszudzoe is - tették hozzá.

A felek egyetértettek abban, hogy bár a japán turisták száma évről évre növekszik Magyarországon, a bővülés üteme a jelenleginél sokkal gyorsabb is lehetne - olvasható a turisztikai ügynökség közleményében.

Kiemelték: Magyarországra érkezik Ausztria, Csehország és Horvátország után a negyedik legtöbb japán turista a régióban. Arról is beszámoltak, hogy Bienerth Gusztáv kormánybiztos a közeljövőben Kazahsztánban tárgyal a kétoldalú turizmus fejlesztéséről.

A Magyar Turizmus Zrt. oldalán közzétett kutatásban szerepel egy ábra, melyen látható, hogy hogyan alakult a japán vendégéjszakák száma Magyarországon 1994 és 2001 között:



A KSH oldalán jelenleg elérhető legfrissebb éves statisztikai adatok a japán vendégéjszakák számát tekintve a következők:

Év Japán vendégéjszakák száma Magyarországon
2012 153 447
2013 162 860
2014 146 433
2015 139 098

Forrás: Turizmus Online / MTI


Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.
Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon

Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon 

A Káli Art Inn kertjében kiállított különleges alkotásokat minden évben neves szakmai zsűri bírálja egy verseny keretében – így történt ez idén is.
Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt

Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény

Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény 

Köztük a legendás Ferrari Testarossa és De Tomaso Mangusta.
Budapestre érkezik a Gustav Klimt interaktív tárlat

Budapestre érkezik a Gustav Klimt interaktív tárlat 

Az The Immersive Experience kiállítás május 19-től látható.
Hazai strandok listája, ahol legfőbb szempont a kutyabarátság

Hazai strandok listája, ahol legfőbb szempont a kutyabarátság 

Strandok, ahol négylábú barátokat is örömmel fogadják a tikkasztó nyári napokon.
Világhírű írótól kerül kalapács alá a Vaszary-festmény

Világhírű írótól kerül kalapács alá a Vaszary-festmény 

Hollywoodi világsztár családjától érkezik Budapestre a Virág Judit Galéria tavaszi aukciójának egyik szenzációja.
Ünnepel a Cserkeszőlői Fürdő

Ünnepel a Cserkeszőlői Fürdő  

Május 1-jén a jubileumi ünnepség keretében izgalmas programokkal és kedvezményekkel várják a látogatókat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.