Erdei Bálint és Széll Tamás is az idei Pro Turismo-díjasok között

Hat, a turizmushoz is köthető szakember vehette át Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztertől a turizmus legmagasabb szintű kormányzati elismerését 2017. október 16-án, a budapesti Művészetek Palotájában. A Pro Turismo-díjak rangját idén az is emelte, hogy ünnepélyes átadásukat az ágazat első számú szakmai fóruma, a Turizmus Summit 2017 gálaestjén tartották.

Seszták Miklós beszédében kiemelte: minden idők legnagyobb turisztikai fejlesztési programjának elindításával a kormányzat kézzelfogható jelét adta annak, hogy stratégiai ágazatként tekint az évről-évre újabb rekordokat döntő turizmusra. A látványos sikerek az ágazat szereplőinek egyéni teljesítményeiből adódnak össze, ezek jelentik egyúttal a legnagyobb hozzáadott értéket a turizmusban.

2017-ben Pro Turismo-díjjal tüntették ki Erdei Bálintot, aki az egyik legsikeresebb beutaztató iroda, a CITYRAMA tulajdonos-ügyvezetőjeként és a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökeként is kimagasló érdemeket szerzett Magyarország nemzetközi hírnevének erősítésében. A tehetséggondozásban, szakmai közéletben való szerepvállalásával sokat tesz azért, hogy az utazási vállalkozások még inkább felkészülhessenek a XXI. század kihívásaira.

Szerkesztőségünknek Erdei Bálint elmondta, hogy óriási megtiszteltetésnek tartja a díjat, főleg, hogy olyan nagyszerű este keretei között vehette át, ahol a turisztikai szakma összegyűlt és együtt lehetett. Nagyon hálás a Cityrama munkatársainak, a MUISZ-tagoknak és természetesen az őt mindenben támogató feleségének és gyermekeinek. 

Gerendai Károly, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. alapító-ügyvezetője már második alkalommal kapta meg az elismerést. A Sziget Fesztivállal Magyarország egyik legismertebb turisztikai brandjét építette fel, a 150 ezres látogatottságú Balaton Sound fontos szerepet játszik a Balaton nemzetközi népszerűsítésében. Mindkét fesztiválnak közvetlenül is több százezer vendégéjszakát köszönhet a turizmus.

Kovács Dóra Katalin a Brain Bar Budapest, Európa egyik legnagyobb tudásfesztiváljának ügyvezető igazgatója a nemzetközi utazásokban egyre fontosabb hívószónak, turistamágnesnek számító kreatívipar fellendítésében játszott szerepével érdemelte ki a díjat. A Brain Bar révén Budapestet is azon szellemi fórumok globális desztinációi között jegyzik, ahol a világ legizgalmasabb gondolkodói vitatják meg a jövő üzleti, kulturális és politikai trendjeit.

Együtt részesült Pro Turismo-díjban Széll Tamás és Szulló Szabina, Magyarország egyik legismertebb séfpárosa. A 19 éve együtt dolgozó és a magánéletben is egy párt alkotó két szakember a Bocuse d'Or versenyeken elért kiemelkedő eredményeiért megosztva kapta az elismerést. Rendkívüli teljesítményüknek köszönhetően a gasztronómiai világ ismét felfigyelt Magyarországra. Személyes példájukkal, az utánpótlás nevelésével folyamatosan új lendületet és inspirációkat adnak a hazai szakmának.

Zoób Kati divattervező prémium kollekciói Párizstól, Londonon át Sanghajig a világ fontos kifutóin tették ismertté és elismertté a magyar divatot. Nevéhez fűződik a balatonfüredi Anna Bál kulturális arculatának megújítása is, amely révén jelentős nemzetközi figyelmet kapott a rendezvénynek otthont adó település.

A Turizmus Világnapja alkalmából adományozható elismeréssel minden évben azokat a szakembereket díjazzák, akik kiemelkedő teljesítménnyel járultak hozzá a turizmus fejlődéséhez. Személyükre a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója mellett a turisztikai és vendéglátóipari szakmai szervezetek tehetnek javaslatot. Az idén elismert kiválóságokkal együtt 1989 óta összesen 262-en részesültek Pro Turismo díjban.


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.