Ilyen mentőcsomagra vágyik a turisztikai szakma

A szakmai szövetségekkel történt egyeztetések és a már megjelent kormányrendeletek elemzése után, tekintettel a válság várható időtartamára, a jelenlegi és a várható piaci helyzetre a MaReSz a 4 turisztikai társszövetséggel (MSZÉSZ, MUISZ, MABEUSZ, VIMOSZ) közösen aktualizálta a kormánynak korábban benyújtott javaslatait. A MaReSz közleménye:

"A hazai turizmus és rendezvényipar megmentése érdekében a benyújtott anyagban kihangsúlyoztuk, hogy mely intézkedések nyújthatnak valódi segítséget a vállalkozások túléléséhez, a munkahelyek megmentéséhez.

A Rendezvényszervezői szakma számára a legfontosabb pontok az alábbiak :

1. Az ágazatnak adott járulék és közteher fizetési kedvezmények meghosszabbítása 2021. február 28-ig

A 47/2020. (III.18.) Korm.rendelet jelenleg 4 hónapban (2020. március-június) határozta meg a munkabérekre vonatkozó járulék és közteher fizetési kedvezményeket. Szakmánk egyhangú véleménye az, hogy erre a könnyítésre nem csak a járvány kezdeti szakaszában van szükségünk, hanem a gazdasági újrakezdés és talpraállás időszakában is.

2. Járulékcsökkentés kiterjesztése a rendezvény iparág beszállítóira

Álláspontunk szerint az elérni kívánt cél érdekében az intézkedés kiegészítésre szorul, mivel a rendezvényszervező szakma sajátosságából adódóan a szervezői oldal alatt egy komplex, számos cégből álló rendszer dolgozik, több, más iparághoz kapcsolódó TEÁOR számmal (pl. 43, 46, 62, 68, 73, 74, 77, 80, 82), azokból a beszállítókból, akik nélkül nem tudnának megvalósulni a rendezvények. Közös iparági érdekünk, hogy ezek a cégek se maradjanak ki a járulékcsökkentés lehetőségéből, ugyanis a gazdaság beindulásánál a rendezvényszervezői oldal nélkülük nem fog tudni teljesíteni.

Ezért az alábbi szövegezést javasoltuk a soron következő kormányhatározatba:

„A 61/2020 (III.23) Korm.rendelet (10) bekezdésében meghatározott tevékenységi körök és az ezen tevékenységeket végző vállalkozásokkal, mint megrendelőkkel érintett közvetlen beszállítók (szolgáltatók és termékgyártók), amennyiben ez utóbbiak árbevételének legalább 50%-a rendelet (10) bekezdésében meghatározott megrendelőktől származott a 47/2020. (III.18) Kormányrendelet hatálybalépését megelőző 6 hónapban.”

3. Munkahelyek megőrzése a foglalkoztatás költségeinek támogatásával

A vészhelyzet idején történő csökkentett munkaidős foglalkoztatással kapcsolatos korm. rendelet részletszabályainak értelmezése kapcsán a megítélésünk szerint a turizmusban és rendezvényszervezésben dolgozó egyes vállalkozások nem lehetnek kedvezményezettjei a megfogalmazott támogatásnak.

Javasoljuk, hogy a rendelet tegye lehetővé azon vállalkozásoknak is a pályázást, akik több mint 50%-ban veszítették el az árbevételüket, gazdasági aktivitásukat. Így a turizmusban és rendezvényszervezésben dolgozó vállalkozások a fokozatos újrainduláskor (reményeink szerint 2020 júliusától) igényelhetnék a támogatást.

Legyen mód munkaerőállomány alapján pályázni és ne egyéni munkavállalókra bontott pályázatokkal igénybe venni a támogatást. A munkaerő megtartási állományi kötelezettség csak a támogatott munkaerőre vonatkozzon. Legyen mód a támogatás igénylésére, ha a munkaidőkeretes foglalkoztatás a támogatási időszakra felfüggesztésre került.

Amennyiben a sajtóban használt megnevezéssel a „Kurzarbeit” hazai szabályainak módosítására és a turisztikai vállalkozások munkaerő megtartási támogatására nincs mód a 105/2020. (IV.10) Korm.rendeleten belül, akkor a munkaerő megtartására egyszerűsített bértámogatási rendszer biztosítását javasoljuk: a 47/2020 (III.18.) Korm.rendeletben járulék kedvezménnyel támogatott vállalkozások számára minden munkavállalóra vonatkozóan a minimálbér 70 %á-ig terjedő három hónapos támogatási összegre történő pályázási lehetőség megteremtésével

4. 3 évre szóló kamatmentes / kamattámogatott átmeneti hitelkonstrukció

A sajtóban és korábbi tárgyalásokon elhangzottak szerint nagyon várjuk a rendelkezéseket egy kamatmentes, vagy kamattámogatott hitelkonstrukció biztosításáról.

5. Számos, korábban megfogalmazott javaslatra ismét felhívtuk a figyelmet:

  • Reprezentációs adó megszüntetése vagy mértékének jelentős csökkentése
  • A vendéglátásban a helyben készült és elviteles ételek ÁFA tartalom megkülönböztetésének megszüntetése, azaz egységesen 5 % ÁFA és 4%-os turisztikai fejlesztési hozzájárulás kerüljön felszámításra."

Forrás: Turizmus Online


IBUSZ – ahol 2025-re magasra tették a lécet a piac többi szereplője számára

IBUSZ – ahol 2025-re magasra tették a lécet a piac többi szereplője számára  

Az IBUSZ exkluzív partnerrendezvényén jártunk január 23-án, a Várkert Bazár elegáns tereiben, ahol a tartalmas szakmai részt követően gáláns fogadás, majd ezt követően zene, tánc zárta a programot.
A szakma reagálása a SZÉP-kártya felhasználásának változásáról – FRISSÍTVE

A szakma reagálása a SZÉP-kártya felhasználásának változásáról – FRISSÍTVE 

A SZÉP-kártya felhasználási szabályainak 2025. január elsejei módosítása kapcsán kikértük az MSZÉSZ véleményét is, most megérkezett reagálásuk – így cikkünket frissítve ismét közreadjuk.
Jégszoboravatás a mátraszentistváni Síparkban

Jégszoboravatás a mátraszentistváni Síparkban 

Hamisítatlan téli díszletek között, kiváló pályákkal ünnepelte 20. születésnapját a mátraszentistváni Sípark.
Szakma Kiváló Tanulója: indul a verseny

Szakma Kiváló Tanulója: indul a verseny 

Tavalyhoz képest is jelentősen nőtt az érdeklődés.
Hiszi, nem hiszi: kitüntetést kapott a csárdás tánc

Hiszi, nem hiszi: kitüntetést kapott a csárdás tánc 

Az előkelő kitüntetést természetesen nem maga a tánc, hanem hanem annak jeles képviselői vehették át a Hagyományok Háza Színháztermében.
Martonvásár az óvodájáról elhíresült grófnőre emlékezik

Martonvásár az óvodájáról elhíresült grófnőre emlékezik 

A rendezvények helyszínei többek között Sárospatak, Martonvásár, Pozsony és Párizs.
Ők nyerték a 2024-es HAB-ot

Ők nyerték a 2024-es HAB-ot 

Idén is ünnepélyes díjátadó keretében hirdették ki a HAB Díj nyerteseit a Hungarian Art & Business (HAB) művészeti központban, ahol ezúttal két kategóriában is adtak át elismerést.
Hamis szignók, igaz sztorik,  eltűnt, majd megtalált képek – izgalmas témájú könyv és kiállítás a Kieselbach Galériában

Hamis szignók, igaz sztorik, eltűnt, majd megtalált képek – izgalmas témájú könyv és kiállítás a Kieselbach Galériában 

A Kieselbach Galériában február 15-ig látható az a kiállítás, amelynek anyaga könyvformátumban is megjelent. Interjú a szerzővel, Molnos Péterrel, a magyar képzőművészet egyik kiemelkedő szakértőjével.
Nexus jelentés: a világ környezeti és természeti válságáról

Nexus jelentés: a világ környezeti és természeti válságáról 

Kiderül, hogyan menthetjük meg a Földet.
Kétszáz korcsolyázó egyszerre a jégen a Jégpályák Éjszakáján

Kétszáz korcsolyázó egyszerre a jégen a Jégpályák Éjszakáján 

Az izgalmas programokkal tűzdelt közösségi aktivitáshoz számos vidéki jégpálya is csatlakozott országszerte.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.