Mi lesz a karácsonyi vásárral, ha már nem a fővárosé a Vörösmarty tér?
Az elmúlt hetekben sajtóhírek szóltak arról, hogy előbb ellentételezés nélkül államosítaná, majd az V. kerület vagyonekezelésébe adná a kormány a főváros több ikonikus terét is. Végül a kabinet valóban benyújtotta költségvetési törvény mellékleteként az Országgyűlés elé egy javaslat, ami a Podmaniczky-, a Széchenyi- és a Vörösmarty teret előbb az állam, majd az V. kerületnek adná az eddigi tulajdonos főváros helyett. Faix Csaba, a Budapest Brand vezérigazgatója közösségi médiabejegyzésben felidézte, hogy Vörösmarty téri karácsonyi vásárt az elmúlt évtizedekben a főváros nonprofit cége, (mai nevén Budapest Brand nZrt.) szervezte és tette Budapest egyik legismertebb turisztikai attrakciójává.

Részletezte azt is, hogy eddig sem az öncélú profitszerzés volt a vásárszervezés célja, erre példaként a tavalyi évet említette, amikor is a vásárt csak veszteséggel lehetett megszervezni, akkor is megtartották, hogy így is segítsék a turizmus újraéledését, illetve azt a közel 100 hagyományőrző kézművest és vendéglátóst, aki ott volt a téren. Odafigyeltek arra is, hogy a téren lennie kell 1500 forintért egytálételnek, hogy a vásár valóban mindenkinek elérhető legyen. A Vörösmarty téri karácsony ugyanis elsősorban nem üzlet, hanem a város egyik legfontosabb téli - turisztikai - attrakciója - hangsúlyozta a vezérigazgató.
"Amikor pedig mégis üzlet és nyereséget termel, azt a pénzt mi fővárosi kulturális programokra fordítjuk. Ebből finanszírozzuk többek között a Budapesti Tavaszi Fesztivált vagy a nemrég lezárult Budapest Tuning pályázatot" - említette meg Faix Csaba. Hozzátéve, hogy ezt a missziójukat a jövőben is folytatják, és mivel eddig is az V. kerület legnagyobb megelégedésére szervezték a vásárt. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy például idén januárban, amikor levonultak a térről, a kerületi önkormányzattól egyetlen kifogás vagy megjegyzés sem érkezett a tér állapotával kapcsolatban.
"Ezért a Budapest Brand idén is be fogja adni a szükséges kérelmeket a vásár megszervezéséhez. Mert fontos, hogy a fővárosi események esetleges profitja ne üzletemberekhez, hanem az emberekhez kerüljön. Ezt az V. kerülettel közösen kell megőriznünk.” - tette hozzá.