MTÜ: a munkahelyek megmentését segítik a kormányzati intézkedések

A hazai turisztikai ágazat csak úgy tud talpra állni a járvány lecsengése után, ha az idegenforgalomban dolgozó vállalkozások nem mennek tönkre és a munkahelyek nem szűnnek meg, ezt segítik a kormány szerdán bejelentett intézkedései - hangsúlyozta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója szerda este újságírók előtt.

Guller Zoltán elmondta, januárban még úgy látták, hogy minden idők legjobb éve lesz az idei a turizmusban. Az ágazat 50 nap alatt került teljes mélypontra, és most 400 ezer ember munkája forog veszélyben. A kormánytól mentőövet kapott az ágazat, illetve a munkavállalók azzal, hogy június 30-ig a munkáltatók járulékfizetési kötelezettségét teljes egészében elengedik, a munkavállalók járulékát pedig jelentősen csökkentik, nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük, az egészségbiztosítás díja a törvényi minimumra csökken - fejtette ki a vezérigazgató. Hozzátette, szintén segíti a túlélést, hogy a helyiségbérleti szerződéseket nem lehet felmondani, és a bérleti díjakat sem lehet megemelni, valamint az év végéig felfüggesztik minden magánszemély és vállalkozás szerdáig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét.

Az MTÜ abban bízik, hogy júliustól a belföldi turizmus újraindulhat, de ez csak akkor sikerülhet, ha nem küldik el a munkavállalókat - hangsúlyozta Guller Zoltán. A vezérigazgató elmondta, a hét végére vendég hiányában várhatóan bezár a szállodák 75 százaléka, a jövő héten pedig valószínűleg már 95 százalékuk zárva lesz. A turizmusban, illetve a vendéglátóiparban dolgozók mellett nagyon nehéz helyzetbe kerültek a többi között az utazás- és rendezvényszervezésben, a sport és a kulturális szolgáltatások területén, valamint a személyszállításban dolgozó vállalkozások és munkavállalók is - jelezte.

Guller Zoltán kiemelte: a vállalkozásokat életben kell tartani az újrakezdésig. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a turisztikai ágazat adta tavaly a bruttó hazai termék (GDP) 13,2 százalékát. Kitért arra, hogy az állam lemond a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetéséről is. A kormány fontos lépéseket tett, de a megmaradáshoz a munkaadóknak és a munkavállalóknak is kell áldozatot hozni, elbocsátások helyett közösen kell megoldást találni a további foglalkoztatásra - fogalmazott az MTÜ vezérigazgatója.

Guller Zoltán úgy látja, hogy az önkormányzatoknak is hozzá kell járulniuk az ágazat megtartásához, miután Budapest és a kiemelt turisztikai célpontok jelentős bevételre tettek szert a turizmusból. Ezért a vezérigazgató kéri, hogy az önkormányzatok, különösen a főváros fontolja meg az iparűzési adó elengedését az ágazat szereplői esetében. Hozzátette azt is, hogy a lakosság szintén segíthet azzal, ha nem mondják le, hanem későbbre teszik hazai foglalásaikat, illetve házhozszállítást rendelnek az éttermekből. Az MTÜ vezérigazgatója abban bízik, hogy jövő márciusra elérheti a magyar turizmus a tavaly márciusi szintet. Mint mondta, ezt a közeljövőben két újabb intézkedéscsomag segíti majd.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.