137 milliót követel az állam a bezárt siófoki szállodától

Visszaköveteli a Casa Perla tulajdonosától a szállodaépítéshez kiutalt állami támogatást a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).

A sonline korábban megírta, a szálloda első tulajdonosa 2006-ban több mint 137 millió forintot nyert az NFÜ Regionális Operatív Programjának pályázatán a turisztikai fogadóképesség javítására. Az ügynökség Kommunikációs Főosztályának szóvivője, Oravecz Péter a somogyi hírportál kérdésére azt a tájékoztatást adta, hogy az akárcsak részben is állami támogatásból létrehozott vagyon – a szerződő hatóság támogatási döntésről szóló értesítésének keltétől számított – 5 éven belül nem idegeníthető el, nem adható bérbe, használatba, és nem is terhelhető meg. A Casa Perla esetében az 5 év 2011. január 13-án jár le.

Oravecz Péter elmondta: az 5 év, vagyis az utánkövetési, fenntartási időszak alatt nem változhat meg a projekt természete, célja, megvalósításának feltételei, valamint a beszerzett eszközök, illetve a felújított vagy felépített ingatlanok tulajdonjoga. Ahogy arról a sonline beszámolt, tavaly februárban a szálloda-beruházást hitelező bank a támogatást elnyert Bankconsultot, később Casa Hotels Kft-t megfosztotta a tulajdonosi jogoktól és azokkal a Siófok Invest Kft-t ruházta fel. Igaz, az utóbbi cég tulajdonjoga a hivatalos földhivatali bejegyzés híján azóta is vitatott.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szóvivője a támogatások kapcsán általánosságban azt közölte: amennyiben a támogatási szerződésben foglaltakat a pályázati pénz elnyerője nem tartja be, úgy a szerződésszegés súlyosságától függően lehetőség van a támogatási összeg csökkentésére, sőt akár a támogatási döntés visszavonására is, ami ebben az esetben is a kiutalt pénzösszeg visszakövetelésével jár.

A szálloda március 19-én zárt be technikai okok miatt, és a ház vezetése körlevelében arról informálta partnereit, hogy a ház felszámolás alá került. (sonline.hu)


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.