hirdetés

175 millió forintot fizettek ki egy tonhalért

Kiyoshi Kimura, a Japánban „Tonhalkirályként” is emlegetett szusikereskedő nagyot villantott a világhírű Tsukiji halpiac árverésén.

hirdetés

Az első idei aukción Kimura, a Sushizanmai-lánc vezére több mint 600 000 dollárt (kb. 175 millió forint) hagyott ott egy 212 kg-os kékúszójú tonhalért. Az említett ár alapján a rentabilitáshoz egy darab szusinak 25-ször kellene többe kerülnie az éttermeiben megszokott daraboknál. „Úgy érzem kicsit drága volt, de örülök, hogy egy aukción egy jó alakú és méretű tonhalhoz sikerült hozzájutnom” – mondta Kimura.

Az üzletember eddigi legköltségesebb, hasonló jellegű beruházása ugyanezen aukció 2013 újévi kiadásán valósult meg, amikor is egy másik kékúszójú tonhalért, a rivális Hong-Kong-i licitálót legyőzve ca. 525 millió forintot fizetett ki. Bár az ár döbbenetes, Kimura elszánt, hogy a lehető legtöbb hasznot kipasszírozza a befektetésből.

A férfi a fontos japán TV-csatornákon már bejelentette, hogy a tonhalat feldarabolják, és a vállalkozó számos éttermei közt szétosztják. „Mint mindig, a legjobbat akarom megvenni, és így a vendégek is megkóstolhatják. Ennyi az egész.” – számolt be szándékairól a kereskedő.

 

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Ha balatoni vendéglője vagy szálláshelye van, milyen várakozásokkal néz az őszi szezon elé?

Partnerünk