500 amerikai szakember vett részt az első ASTA Global River Cruise Expón

Március 16-20. között Magyarország adott otthont az Amerikai Utazási Ügynökök Szövetségének (ASTA) első folyami hajózással kapcsolatos globális kiállításának és konferenciájának Budapesten.

A főként folyami hajózásra specializálódott amerikai utazási ügynököknek most először volt alkalmuk egy helyen, egy időben, egyetlen esemény keretein belül összehasonlítani a különböző, folyami utakat kínáló társaságok hajóit. Elégedettségüket mutatja, hogy jövőre ismét Budapestre hozzák az eseményt - olvasható az MTÜ honlapján.

A világszinten úttörő rendezvényhez olyan, az iparágban meghatározó szereplők csatlakoztak, mint az AMA Waterways, az Amadeus River Cruises, az Avalon Waterways, a Crystal Cruises, a Riviera River Cruises, a Scenic Luxury Cruises & Tours, az Emerald Cruises, valamint a Uniworld. A hajótársaságok vezetői hangsúlyozták: nem versenytársakként vesznek részt a rendezvényen, hanem üzenetük egymást erősítve az, hogy a széles kínálatot és a különböző hajókat látva a folyami hajóutak között minden szakember megtalálja az ügyfelei számára legmegfelelőbbet.



A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közreműködésével megszervezett rendezvény iránt rendkívüli volt az érdeklődés, csaknem 500 amerikai turisztikai szakember vett részt rajta személyesen. 50 magyar kiállító is jelen volt, akik két napon át folytathattak tárgyalásokat az érdeklődőkkel, akik a hajóbejárások mellett számos, Budapestet és környékét, illetve a vidéki Magyarországot bemutató túrákon is részt vettek.

„Rendkívüli lehetőség volt ez számunkra, hogy megmutathassuk az amerikai szakembereknek, mennyi élményt kínál hazánk. Abban bízunk, hogy a Budapestre érkező, vagy onnan induló folyami hajós vendégek meghosszabbítják tartózkodásukat, és egyre több éjszakát töltenek el a hajózásuk előtt vagy után nálunk” – mondta a rendezvénnyel kapcsolatban Könnyid László, az MTÜ vezérigazgató-helyettese.

„Annyira elégedettek voltunk a helyszínnel és a szervezéssel, és olyan nagy volt az érdeklődés az amerikai szakemberek részéről, hogy úgy döntöttünk, jövőre is Budapesten rendezzük meg a második Global River Cruise Expo-t, még több résztvevőnek biztosítva lehetőséget a hajók mellett ennek a fantasztikus desztinációnak, Magyarországnak a felfedezésére is” – mondta az eseményt követően Zane Kerby, az ASTA elnöke. A 2023-as eseményre március 19-én már meg is nyitották a regisztrációt.


Zane Kerby, az ASTA elnöke

Az amerikai utazási szakma bizalma a feszült nemzetközi helyzet ellenére is töretlen Budapest illetve Magyarország iránt, amit a rendezvény teltházas lebonyolítása is megerősített. Az esemény sikere nagy lendületet adhat a tengerentúli beutazó turizmus újjáéledésének, az európai folyami hajózás legszélesebb vendégköre ugyanis az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján Észak-Amerikából érkezik, Budapest pedig az elmúlt években az egyik legnépszerűbb megállóvá vált a hajózók körében. A hajózással foglalkozó turisztikai szakemberek azt tapasztalják, hogy ügyfeleik érdeklődése a Covid-19 járvány után a nagy óceánjárók helyett a kisebb befogadóképességű folyami hajók felé mozdult el, a programkínálatot pedig a budapesti végállomásra érkezést követően szívesen bővítenék többnapos magyarországi túrákkal is.

Forrás: MTÜ


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.