A bornak lehet saját évszaka

Augusztus közepétől egészen novemberig ünneplik a Borőszt Alsó-Ausztriában, mely során a helyiek több ezer turistával közösen élvezik a helyi borokat és gasztronómiát. Ez az időszak a nyárutó, vagy vénasszonyok nyara, amikor a legszebb arcukat mutatják és aranysárga, gesztenyebarna színben pompáznak a szőlőskertek. 

Kerékpárral vagy túrabakancsban is látogatható 8 borvidék (Kremstal, Wagram, Weinviertel, Thermenregion Wienerwald, Wachau, Traisental, Kamptal, Carnuntum) közös rendezvénysorozattal készül az ún. Weinherbst-re, azaz a Borőszre, amelyet idén 24. alkalommal rendeznek meg. Több mint 100 borúti településen 600-nál is több rendezvény közül lehet válogatni - így a szervezők szerint a Borősz Európa legnagyobb borturisztikai eseményévé nőtte ki magát.

Alsó-Ausztria a maga 30.000 hektáros szőlőterületével Ausztria legnagyobb bortermelő területe. Az alsó-ausztriai borászok régi bortermelő hagyományokra támaszkodnak, miközben az innováció útját járják. Jól ismerik a vidék kitűnő termőtalaját, mely leginkább a Zöldveltelini, a Rajnai Rizling, a Fehér Burgundi és a Chardonnay fajtáinak kedvez, de termelnek Piros Veltelinit, Rothgipflert és Zirfandlit is, melyek a heurigerekben, azaz a helyi, hagyományos borozókban ízlenek a legjobban.

 


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.