A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének felhívása

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége azt javasolja a fővárosban és a többi tervezett vidéki helyszínen – így Balatonon, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Szegeden, Székesfehérváron, Veszprémben és azok 10 km-es körzetében - levő szállodáknak, hogy a maximális szobakapacitás biztosításával támogassák Budapest pályázatát a 2024. évi Nyári Olimpiai és Paralimpiai Játékok megrendezésére.

Az MSZÉSZ meggyőződése, hogy amennyiben Budapest megnyerné a 2024. évi Olimpiai Játékok rendezési jogát, az Magyarország turizmusának fejlődését nagyban segítené. A 2024. évi Nyári Olimpiai Játékokat megelőző években országunk, Budapest ismertségét erősítenék, imázsát javítanák a nemzetközi médiában az Olimpia előkészítésével kapcsolatos hírek, Magyarországon a korábbiaknál nagyobb számban rendeznének konferenciákat, kongresszusokat, egyéb eseményeket. A 8 év múlva sorra kerülő Nyári Olimpiai és Paralimpiai Játékok mintegy 4-5 hetes időszakában rendkívüli turisztikai kereslet mutatkozna Budapest, a vidéki helyszínek iránt, amiből minden szolgáltató profitálna, a szállodákban telt ház lenne, magas árakkal párosulva. Mindez új munkahelyeket is teremtene. Budapest pályázatát a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. készíti el, nyújtja be a Nemzetközi Olimpia Bizottság részére 2016 őszén. A sikeres pályázat elengedhetetlen feltétele a NOB által megkívánt szállodai kapacitás biztosítása. A Budapest 2024 Nonprofit Zrt. az MSZÉSZ szakértőinek bevonásával készítette el a magyarországi szállodákkal a szükséges szobakapacitás lekötésére vonatkozó szerződéseket.

Az MSZÉSZ-nek az a véleménye, hogy ez a szerződés úgy a megrendelő, mint a hazai hotelek tulajdonosai, üzemeltetői számára nagyon kedvező kondíciókat tartalmaz minden szempontból, beleértve az árakat, a fizetési-, és lemondási feltételeket is.

Az MSZÉSZ közbenjárásával a szerződéseket már több, mint 120 budapesti és vidéki szálloda aláírta. Közöttük a hazai szállodavállalatok – Accent Hotels, Accor Hotels, Continental Group, Danubius Hotels, Hunguest Hotels, Mellow Mood Hotels, ZeinaHotels Group - melyek minden általuk üzemeltetett, s érintett szállodára szerződtek. Továbbá sok önálló hotel – így többek között Budapestről a Corinthia Hotel, Four Seasons Hotel Gresham Palace, Hilton Budapest City, Kempinski Hotel Corvinus, Aquaworld Resort, Budapest Airport Hotel Stáció, Bo33 Hotel Family & Suites, Bohem Art Hotel, Mamaison Hotel Andrássy, Hotel Museum, NH Budapest City, Park Inn by Radisson, The Three Corners Hotel Bristol, Victoria Hotel, Zenit Budapest Palace, Alfa Art Hotel, Casati Budapest Hotel, a Balatoni régióból: Anna Grand Hotel, Hotel Azúr, Ramada AURORA Hotel & Resort Lake Balaton, Hotel Silverine Lake Resort, Club Tihany, Győrből: Ibis, Hotel Rába, Hotel Wesselényi, Debrecenből: Divinus Hotel, Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotel, Erdőspuszta Club Hotel, Hotel Lycium, Hunguest Hotel Nagyerdő, Platán Hotel, Miskolcról: Calimbra Wellness és Konferencia Hotel, Szegedről: Art Hotel, Hotel Forrás, Novotel Hotel, Mórahalomról: Colosseum Hotel - írták alá a szerződést.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége javasolja a budapesti és a tervezett vidéki helyszíneken, s azok vonzáskörzetében levő szállodáknak, hogy Budapest pályázatának sikere érdekében az Olimpia 2024 Nonprofit Zrt.-vel a szobakapacitás lekötésére vonatkozó szerződéseket minél előbb írják alá.

Forrás: MSZÉSZ

Forrás: Vendég&Hotel Online


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.