A politika és a terrorizmus nem állítja meg a turizmust!

42 éves fennállása óta először tartotta közgyűlését a MUISZ távol Magyarországtól. Bár a szövetség több országból is kapott meghívót választásuk az utóbbi időkben jelentős idegenforgalmi presztízsveszteséget elszenvedő Tunéziára esett. Az április 8-án, Sousse-ban lezajlott gyűlés segítségével is igyekszik a MUISZ növelni a nyaralást tervezők bizalmát Tunézia iránt.

Szimbolikus a helyszínválasztás: azon a 2015. júniusi pénteken Sousse-ban történt az a merénylet, mely Abdellatif Hammam, a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal igazgatójának megfogalmazása szerint a „tunéziai turizmus elleni támadás volt”. A számok valóban visszaigazolták Hammam borúlátó értékelését, különösen a Tunéziát mai napig is tiltólistán tartó Egyesült Királyság esetében. Nem tudni, hogy a szigetország mikor nyilvánítja biztonságos desztinációvá az észak-afrikai országot, de milliós nagyságrendű vendégéjszakáik megcsappanása hatalmas érvágás egy olyan országban, ahol minden negyedik munkahely a turizmusban található. Nullára nem csökkent a britek száma: azt pletykálják errefelé, hogy német irodáknál befizetve, németországi indulással továbbra is érkeznek Tunéziába. A németek miatt annyiban fájhat a feje az idegenforgalmi hivatalnak, hogy közülük - mint azt Mohamed Ali Toumi, a Tunéziai Utazási Irodák Szövetségének elnöke elárulta - mintegy 1 millióan nem döntöttek még idei nyaralásukról. Ez fele annyi, mint amennyi turistát tavaly az ország elvesztett: a 2014-es közel 7 millió érkezés 5 millióra csökkent. A helyzetet Algéria mentette meg; szomszédék 2015-ben első helyen végeztek mind érkezés, mind pedig vendégéjszakák tekintetében - árulta el Abdellatif Hammam. Áttörést idén az oroszoktól remélnek: márciusban egy mega fam tripen elárasztották Tunéziát az orosz utazási irodások.

Szervusz vízibusz

Ami minket illet, szintén drámai a csökkenés. Tavaly a csúcsidőszaknak tekintett 2006-2007-es évek 50 ezer fölötti érkezésének alig tizedét, 5 911-et regisztrált a helyi statisztikai hivatal. Toumi és Hammam optimista: szerintük ez idén simán a duplájára nőhet az egyebek mellett a közgyűlés egyik kiemelt vendéglátója, a Kartago Tours chartereinek (is) köszönhetően. Idén a Kartago Tours és a Taurus programozza Tunéziát és indít charter járatokat. Az első gép várhatóan április 29-én száll fel. A menetrend szerinti forgalom továbbra is várat magára. Mohamed Ali Toumi kissé hiányosnak látja Magyarország és hazája légi összeköttetését. Az idegenforgalmi hivatal elnöke pedig arról tájékoztatott, hogy 2017-ben indulhat újra a Tunisz-Budapest járat. Addig csupán Bécsből és idén májustól Prágából repülhet az, aki nem charterhez kötné tunéziai kiruccanását. Természetesen utóbbi kissé távol esik tőlünk, de a bécsi indulás elérésére is rá kell szánnunk jó néhány órát. Hammam szerint a nagy előrelépést az egész évben bármikor egyénileg is elérhető desztináció felé a Nyitott Égbolt egyezmény Tunéziára történő kiterjesztése jelentheti. Addig is a biztonságot éberen őrző civil és egyenruhás rendőrök garantálják, akiknek egyelőre még egyértelmű és erőt demonstráló jelenléte az idegenforgalmi hivatal elnöke szerint idővel szinte észrevétlen lesz, de maradnak a háttérben. A közgyűlés napjai alatt a legkisebb fenyegetettség sem volt érezhető. Egy központtól távolabbi mellékutcában is bátran le lehetett ülni egy fekete kávéra, ahol pultos a Sousse-i bazár egyik ismertetőjegyévé vált „szervusz vízibusz” köszöntéssel csal mosolyt a vendég arcára. „A tunéziaiak kedvessége vonzza a magyarokat” - állapította meg a közgyűlés megnyitóján szintén megjelent Szentgyörgyi Zoltán, Magyarország tunéziai nagykövete.

Egyre hatékonyabb és aktívabb

Amíg Tunéziában végképp megnyugszik a helyzet és helyreáll a rend, az érintett MUISZ-tagok dolgoznak a számok növelésén, a szövetség pedig azon, hogy tovább haladjon azon az úton, mely Erdei Bálint elnök szerint egyre hatékonyabbá és aktívabbá teszi a MUISZ-t. Elmondta, hogy véleményüket mind több kérdésben kérik ki az állami irányítás szereplői. Ilyenek egyebek mellett a Budapest márka, a Magyar Turizmus Zrt. külképviseleti koncepciójának kérdése vagy a Fővárosi Turisztikai Kerekasztal megbeszélései. Erdei szerint sosem volt olyan jó kapcsolatuk szakállamtitkársággal, mint az utóbbi időkben. „Az már egy másik kérdés, hogy meddig terjed az államtitkárság mozgástere” - tette hozzá. Az eredeti tervek szerint Dr. Ruszinkó Ádám, turizmusért felelős helyettes államtitkár szintén részt vett volna a közgyűlésen, azonban a hivatalos indoklás szerint a turizmusirányítás nemrég kormányrendelettel is megtámogatott, április végéig levezénylendő átalakítása miatt le kellett mondania az utat. Az apparátussal való jó kapcsolatot kívánja ápolni a MUISZ idei sajtóvacsoráin. Vendégük lesz Szalay Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, dr. Somogyi Zoltán, az ENSZ Turisztikai Világszervezetének  főtitkár-helyettese, illetve Budapest I. kerületének polgármestere, dr. Nagy Gábor Tamás is, akihez a Vár átalakításával kapcsolatban lenne az utazási irodáknak pár szakmai kérdése.

Takács Péter, a Budapest-Közép-Magyarország bizottság vezetője a Best Reisen nagy vihart kavart egyiptomi buszbalesetét követő per óta sokakat foglalkoztató felelősségbiztosításról tartott beszámolójából kiderült: továbbra sincs megoldás. Biztosítási alkusz bevonásával folynak az egyeztetések a kihíváshoz egyelőre kissé rugalmatlanul álló biztosítótársaságok és a szövetség között. A megfelelő biztosítási termék kidolgozásához vizsgálják a külföldi példákat, valamint felmérik a tagság igényeit is.

A MUISZ céljai közt szerepel a szövetség minél szélesebb körű megismertetése a hazai közvéleménnyel is. Ennek érdekében nem tagok is feliratkozhatnak hírlevelükre, facebook-kampányokat folytatnak, illetve online megújulásuk egy következő lépcsőjében a honlapjukra tévedő utazó desztinációt keresve listázhatja az adott országba utaztató tagokat.

A MUISZ tunéziai közgyűlésének rangját bizonyítja, hogy az esemény megnyitóján beszédet mondott Selma Elloumi Rekik turisztikai miniszter is. A miniszter kiemelte a turizmus, mint a béke iparágának fontosságát. Mohamed Ali Toum, a Tunéziai Utazási Irodák Szövetségének elnöke, Abdellatif Hamam, Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal igazgatója és Szentgyörgyi Zoltán nagykövet mellett megjelent és köszöntötte a hazai sajtó képviselőivel együtt közel 80 fős közönséget Radhouane Ben Salah, a Tunéziai Szállodák Szövetségének elnöke is.

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.