A rohamturizmus jellemzi az idei balatoni szezont

A Balatontourist idei forgalma várhatóan 2-3 százalékkal elmarad a tavalyi eredménytől a szeles, esős, hűvös nyár miatt. Székely Ferenc általános igazgatóhelyettes szerint még egy átlagos időjárás mellett is kirobbanóan jó lehetett volna a tó körül 17 kempingeket üzemeltető cég 2014-es szezonja.

A teljes 2013-as évet nézve a cég balatoni szálláshelyein 625 ezer éjszakát töltöttek el a vendégek, ami a régió kereskedelmi szálláshelyeinek 4,6 milliós forgalmából egyheted részt tesz ki. A Balatontourist idei forgalma augusztus 20-ig 553 ezer vendégéjszaka volt, ami 2,5 százalékkal marad el a tavalyi hasonló időszakétól. Az eredmény a szezon végéig még javulhat, mert a meghatározó német tartományokban az idén később kezdődött a szabadságolás, így az üdülések későbbi befejeződése emelheti az őszi forgalmat.

Mint Székely Ferenc elmondta, az utóbbi években jelentős átrendeződés zajlott le a vendégkörük összetételében. A külföldiek közül továbbra is a németek a legmeghatározóbbak, de tovább csökkent a részesedésük és abszolút forgalmuk egyaránt. Hat éve a németek a forgalom 29,4 százalékát adták, tavaly már csak 19,5 százalékos volt a részarányuk, miközben a vendégéjszakáik száma 179 ezerről 122 ezerre csökkent. Ez a tendencia megmaradt az idén is.

Mintegy 13 százalékos csökkenés tapasztalható a hollandoknál is, akiknek a 15,6 százalékról 13,3 százalékra csökkent az arányuk. A forgalom 6,6 százalékát adó dán vendégeknél 58 százalékos volt a visszaesés.

Pozitív tendenciák figyelhetők meg a forgalom 4,6 százalékát biztosító lengyeleknél, akik most közel háromszor annyi vendégéjszakát töltenek el a kempingekben, mint hat éve. Közel duplájára nőtt az elmúlt években a vendégéjszakák 4,9 százalékát biztosító csehek forgalma és több mint kétszerese a hat évvel korábbinak a szlovákoké is, akik most egy százalékos részesedéssel bírnak.

Az elmúlt hat évben a legmarkánsabb változás a hazai vendégkörnél zajlott. A 2006-os 153 ezerről a múlt évre már 267 ezerre nőtt a magyar vendégek éjszakáinak száma, az összes forgalmon belüli arányuk így 25-ről 43 százalékra emelkedett.

Székely Ferenc szerint a hazai forgalom növekedése rendkívül pozitív fejlemény, ugyanakkor az idei eredmény is arra figyelmeztet, hogy a magyar vendégek arányának növekedésével emelkedett az időjárási kockázat. A többség csak akkor akar nyaralni, amikor jó idő van, és akár több részletre is szétbontják a nyaralást. Emiatt kialakult a "rohamturizmus", amit a hétvégi napokon egy-három napos csúcsok, hét közben visszaesések jellemeznek. Ennek levezetése nagy kihívást jelent a szolgáltatóknak.

Ezt a helyzetet mutatja az átlagos tartózkodási idők jelentős eltérése is. Amíg a magyar vendégek átlagosan 2,4-2,5 éjszakát töltenek el a kempingekben, a németek 7,2, a hollandok 8,3, a dánok 8,8, a lengyelek 3,3 éjszakára maradnak.

A hazai területekről a legnagyobb forgalmat az idei évben is a főváros és Pest megye adta 45,3 százalékkal, Győr-Moson-Sopron megye 6,9 százalékkal, Bács-Kiskun és Baranya megye egyaránt 4,6 százalékkal, Fejér illetve Komárom-Esztergom megye 4,1-4,1 százalékkal, Csongrád megye négy százalékkal szerepel a legfontosabb hazai küldőterületek között.

Fontos változásként figyelhető meg az utóbbi időben, hogy a hazai vendégek körében jelentősen megnőtt az igény a kempingen belüli üdülőházak, mobilházak, bérlakókocsik iránt. A vendégforgalom további növelése ezen kínálat bővítésével érhető el véli Székely Ferenc.

Az igazgatóhelyettes összességében úgy látja, hogy az idei szezon egy átlagos időjárás mellett is kirobbanóan jó lehetett volna. Ezt támasztja alá az is, hogy az előre foglaló vendégek az előző évhez képest 34 százalékkal több előleget fizettek be, mint egy évvel korábban. A csökkenés így az időjárástól függően érkező vendégek részleges elmaradása miatt volt.


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.