A tavalyi kapacitások negyedével chartereztetnek idén a hazai irodák

Mondta el csütörtökön a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke, Molnár Judit egy szakmai webináriumon, amelyet a Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviselete szervezett.

"Érdeklődés tehát van a külföldi repülős tengerparti nyaralásokra, hiszen sokszor árban versenyképesek a belföldi ajánlatokkal összevetve, de lényegesen szerényebb mint tavaly. A 2019-es heti 84 charterjárat helyett most 18-20 járat indulása a reális, ráadásul később is indult a szezon. Július elején először Görögországba fognak közlekedni a járatok; Kréta, Korfu, Rodosz, Zákinthosz és Kefalónia szerepel a célállomások között. Ezt követően várható a török járatok beindítása, majd augusztus elején az irodák szervezésében már Tenerifére Egyiptomba és várhatóan Tunéziába is el lehet majd jutni. Éves szinten a magyar ki- és beutaztatók utaztatók 300 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak tavaly. Idén örülnek, ha a 2019-es szint 50 százalékát tudják teljesíteni".

A voucher-rel kapcsolatban Molnár Judit elmondta, a május végén elfogadott jogszabály alapján a hazai utazási irodák az azonnali visszafizetés helyett vouchert is adhatnak az utasaiknak a lemondott vagy meghiúsult utak esetében, de a voucher nem tehető kötelezővé. "Szlovákiában az utaztatók érdekei szempontjából kedvezőbb rendelet született: ott köteles az utas elfogadni a felajánlott utazási utalványt, de nem minden esetben: például, ha elveszítette a munkahelyét, vagy csökkentették a fizetését." A MUISZ- elnök hangsúlyozta, egy iroda esetleges fizetésképtelenné válása esetén a voucherre is érvényes a vagyoni biztosíték, azaz az utas, mindenképpen visszakapja a pénzét. Az elmúlt három hónapban egyébként az utasok 55 százaléka kérte vissza a befizetett részvételi díjat, a fennmaradó 45 százalékból 15 százalék elfogadta a vouchert, 30 százalék pedig későbbre foglalta útját.

"Tekintve, hogy világszerte jelenleg Európa az egyik legkevésbé érintett a fertőzéstől, a kontinensen belüli utazások erősödésének és a szomszédos országok felértékelődésének jegyében telhet az idei nyár. A kulturális körutazásokkal kapcsolatban bizakodóak vagyunk, hiszen ezek szezonja az ősz, amikortól - ha minden jól megy - már igazán élénkülhet a kereslet. Ugyanez érvényes az üzleti turizmusra is".

A buszos utaztatásról szólva Molnár Judit kiemelte, hogy a buszos cégek kötelezővé tették a maszkviselést és szigorú tisztasági, fertőtlenítési protokollt vezettek be, a másfél méteres távolságtartás betartatásával azonban előfordulhat, hogy csak 50 százalékban lennének töltve a buszok, ami a buszos utak piacról való kiárazódásához vezetnének.

Forrás: Turizmus Online


Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.
Kutyás örökbefogadó nap Budán

Kutyás örökbefogadó nap Budán 

A FogadjÖrökbe Alapítvány ismét örökbefogadó napot és közönségtalálkozót tart.
A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.
Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.