Amerikaiak lőtték le az eltűnt maláj gépet?

Marc Dugain, egy egykori francia légitársaság volt vezérigazgatója újabb elmélettel állt elő a 2014 márciusában eltűnt Malaysia Airlines MH370 járatszámú repülőgéppel kapcsolatban. Dugain azt állítja, elképzelhető, hogy terrortámadástól tartva az amerikai katonai erők lőtték le a gépet Diego Garcia közelében.

Az egykori Proteus Airlines vezérigazgatója a francia Paris Match hetilap hatoldalas cikkében írja le gondolatait. Eszerint a közel 240 utassal a fedélzetén eltűnt Boeing 777 típusú gép valamilyen probléma következtében a brit fennhatóság alatt álló, indiai-óceáni Diego Garcia szigetén lévő amerikai katonai bázis irányába tartott, a helyi erők pedig attól félhettek, hogy egy, a 9/11-es terrortámadáshoz hasonló akciót próbálnak végrehajtani, ezért lelőtték a repülőgépet.

„Ez egy rendkívül fontos katonai bázis. Az pedig meglepő, hogy az amerikaiak teljesen nyomát vesztették a repülőgépnek. Anélkül, hogy konspirációs teóriákba mennék bele, valószínűnek tartom, hogy az amerikaiak állították meg a gépet” – nyilatkozta Dugain.

Hozzátette, hogy a Maldív-szigetek Diego Garciához legközelebb eső szigetén akadtak olyan szemtanúk, akik azt állították, hogy nagyon alacsonyan láttak egy hatalmas repülőt szállni Diego Garcia irányába, elmondásuk szerint a gép színei is egyeztek a Malaysia Airlines gépein használt színekkel.

Augusztusban a brit Daily Mirror azt közölte, hogy az MH370-es gép Dieo Garcia felé repült, azonban a Kuala Lumpurban található amerikai nagykövetség ezt tagadta. Dugain azt is feltételezi, hogy a gépet valaki szándékosan Diego Garcia irányába térítette el.

A Maldív-szigeteki tanúvallomásokat Dugain szerint igyekeztek minél inkább elhallgatni, a volt vezérigazgatót pedig egy brit hírszerző tiszt figyelmeztette, hogy komoly kockázatot vállal azzal, ha megpróbálja kideríteni, hogy valójában mi történt a géppel.

Az Egyesült Államok folyamatosan azt hangoztatja, hogy nincs tudomása arról, mi lett a repülőgép sorsa, Dugain azonban kétli, hogy a világ legjobb technológiájával felszerelt országa teljesen nyomát vesztette volna egy 63 méter hosszú objektumnak.

Az ügyben Tim Clark, az Emirates vezérigazgatója is megszólalt: ő úgy gondolja, hogy néhány ember visszatartja a valódi információkat arról, hogy mi történt a géppel, hiszen még ha a gépen az összes elektronikus kommunikációs rendszert is lekapcsolták, a katonai radarnak akkor is észlelnie kellett volna a repülőt.

 

Forrás: rt.com


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.