hirdetés
hirdetés

Augusztus végéig barangolhatunk 700 év magyar üvegműves remekei között

A Múzeumok Éjszakáján nyitotta meg kapuit a „Hommage a Glass – Hódolat az üvegnek” kiállítás a budapesti a De la Motte-Beer-palotában.

hirdetés

A kiállításnak különös aktualitást ad, hogy az ENSZ az idei évet az üveg nemzetközi évének nyilvánította, emellett a 700 éves magyar üvegművesség felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe is. A kiállítást a De la Motte-Beer-palota 1962-ben felfedezett, egy, a török hódoltság korában a budai várban élő cseh származású patikus életébe is bepillantást engedő freskók által meghatározott szimbolikus terekben rendezték be dr. Sík Attila gyűjteményéből válogatva. A szervezők a kiállításhoz a hely adottságait, szellemét, üzeneteit és minőségét akarták egy karakteres történelmi ívet húzva a látogatók elé tárni. 

A kiállítás jellegzetes használati tárgyak, például az erdélyi míves parasztüvegek által idézi meg a középkor, vagyis a török hódoltság idejére visszanyúló magyar üvegművességének hagyományait, valamint a 19-20. század elején élt nemzetközi hírű magyar innovátorok és mesterek míves tárgyi és eszmei hagyatékát, továbbá példák láthatók a múlt század második feléből származó „új magyar dizájn” megalkotóinak modern gyári üvegeiből. Bemutatkoznak a mai magyar kortárs üvegművészet néhány kiemelkedő alkotójának munkái is és megcsodálhatók művészeink építészeti üvegei is. A kortárs tárgyak egyébként eleve ide készültek. 

. Fűri Judit (1966) Kísértés és feloldozás
. Fűri Judit (1966) Kísértés és feloldozás

A különleges lakóteret végig járva, autentikus környezetben ismerhető meg az üvegművészet. Az egyes szobákban eltérő korszakok és hangulatok jelennek meg, amire a legszebb példa talán a Passió szoba, ahova a mélyen vallásos cseh patikus a középkorban a nagypénteki szenvedéstörténetet festette fel. Ebben a térben olyan tárgyakat mutatnak be, melyek színei beleolvadnak a freskók kopottas, hamuszürke-fakózöld árnyalataiba. Az alkotásokból első pillantásra nem látunk mást, mint csillogást és kontúrokat. A jeleket és formákat a fény kelti életre, az így keletkező árnyékok adnak nekik testet. A tárgyak esetenként bibliai, de mindenképp szakrális ihletésűek. 

A június 30-ai sajtóbemutatón köszöntőt mondott Kovács Ákos, a Várkapitányság Látogatómenedzsment és Rendezvény Igazgatóságának irodavezetője, és Balogh Eleonóra Ferenczy Noémi- és Európa Nostra-díjas üvegművész és restaurátor, az ENSZ Nemzetközi Üveg Éve magyarországi szervezőbizottságának tagja, a Műcsarnokban a jelenlegi Közös-Tér 2. Iparművészeti Szalon társkurátora. Tárlatvezetést tartott Dr. Sík Attila műgyűjtő és Koós Ágnes kurátor. Jelen volt Fűri Judit Európa Nostra-díjas üvegművész, valamint Darabos Anita DLA, a Magyar Üvegművészek Társasága Egyesület elnöke.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Figyelem - új mailcímek!

Felhívjuk figyelmüket, hogy email-címeink megváltoztak. Közleményeiket, híreiket, meghívóikat a  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  és a  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  email-címekre várjuk. Központi email-címünk: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. .

A korábbi email-címeinkre küldött tartalmak nem jutnak hozzánk. Kérjük, az új email-címekre frissítsék a listáikon a nevünk mellett az adatokat. Köszönjük!

hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Friss lapszámunk fókuszában a szezonnyitás és a fenntarthatóság áll.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk