Az erős dollár vonzóvá teszi Európát az amerikai utasok számára

A Travel Weekly-ben megjelent cikk szerint nagyon sok amerikai turista indult idén bevásárolni Európába, mivel a dollár árfolyama két évtizede nem volt ilyen kedvező az euróval szemben - írja  legújabb hírlevelében a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége.

A „My Unforgettable Trips” utazási iroda tulajdonosa, Laurel Brunvoll azt tapasztalja, hogy a járvány miatt elfojtott kereslet gyors növekedését nagyban segíti az erős dollár, ami Európát is vonzóbbá tette. A Dohop utazások elemzésével foglalkozó cég képviselőjének nyilatkozata szerint idén január és április között a repülőgépes járatok eladásainak száma az Egyesült Államokból Európába tartó járatok eladásai nagyjából azonosak voltak az Európából az Egyesült Államokba tartó járatok keresletéhez.



Május és július között azonban – amikor a dollár árfolyama az Euróval szemben elkezdett erősödni – az Európa felé történő repülőgépes helyfoglalások száma 113%-kal nőtt, míg az Európa és az Egyesült Államok közötti foglalások csak 43%-kal nőttek.

Az erős dollárnak köszönhetően az amerikai turisták költekezési kedve is igen erős volt. Ezt igazolja, hogy idén január-július között az amerikai vendégek Barcelonában 659%-kal, Párizsban 529%-kal többet költöttek, mint 2021-ben. Az erős dollár arra is kiváló lehetőséget kínál az amerikai és más utazási irodáknak, hogy speciális bevásárló utazásokat szervezzenek, kínáljanak az Egyesült Államok polgárainak Európába a karácsonyi ünnepek előtt.


A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat

A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat 

Április közepétől hivatalosan megtiltották az izraeli útlevéllel rendelkezők beutazását „válaszul az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett folyamatos atrocitásokra és népirtásra”, közölte a kormány.
Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.