Balaton: újraindult kompközlekedés és kibővített BAHART kártya

Köszönhetően az elmúlt napok kedvező időjárásának, újra a meghirdetett menetrend szerint közlekednek a balatoni kompok 2017. február 27-étől, hétfőtől.

Az időjárás fokozatos melegedésével újra biztonságos utazási feltételekkel indulhat el a kompközlekedés Szántódrév és Tihanyrév között február legvégén. A kedvezőtlen időjárási körülmények és az évek óta nem tapasztalt jégvastagság következtében ugyanis 2017. január 6. óta szünetelt a Balatoni Hajózási Zrt. kompszolgáltatása.

Február 27-én, hétfőn a meghirdetett menetrend szerint reggel 7.00 órakor indult el az első komp Szántódrévből és ezt követően minden egész órakor indul az északi partra este 18.00 óráig, míg Tihanyból reggel 7.30 és este 18.30 között szintén óránként (mindig félkor) egyszer indulnak a meghirdetett járatok a déli part irányába.



1,1 millió utas a balatoni kompon

A Balatoni Hajózási Zrt. kompközlekedés szolgáltatását Szántódrév és Tihanyrév között 2016-ban több mint 1,1 millió utas vette igénybe. A korábbi évek utasforgalmi adatait áttekintve ezzel egy 14 éves rekord dőlt meg, hiszen utoljára 2002-ben szállított a társaság 1.073.000 utast éves szinten. A BAHART, a szolgáltatás kényszerpihenő utáni elindításával bízik benne, hogy idén is sokan veszik majd igénybe a balatoni kompokat az év során, melynek révén nem kell körbeautózni a tavat és jelentősen csökkenthető az utazás időtartama.

BAHART kártya - nem csak kompon

„A 2017-es év újdonságaként a Balatoni Hajózási Zrt. bevezeti az ún. BAHART kártyákat, melyekkel kiváltja az eddig kizárólag a kompátkelésre felhasználható törzsutas kártyarendszerét is. Az új BAHART kártyák a kiváltásukat követően a kártyaegyenleg erejéig fizetési eszközként funkcionálnak. A bevezetéskor összesen 8 verzió kerül forgalomba, ezek többségéhez eltérő mértékű kedvezmények is társulnak. A BAHART kártyákat (kétféle ajándékkártya, háromféle JOKER kártya és háromféle Mastercard JOKER kártya) bármely BAHART jegypénztárban meg lehet vásárolni a Balatoni Hajózási Zrt. személyhajó kikötőiben (hajóállomásokon), illetve a RÉV kikötőkben nyitvatartási / üzemelési időben. Az újdonság ebben a konstrukcióban, hogy a megvásárolt plasztikkártyán szereplő egyenleget már nem csupán a kompon, hanem a BAHART számos egyéb hajós szolgáltatására (pl. menetrendi hajózásra, sétahajózásra, a BAHART valamennyi saját programhajó szolgáltatására) is fel lehet használni a vásárlástól számított következő év végéig. Az ún. JOKER, illetve MC JOKER kártyatípusokkal ráadásul jelentős kedvezményekkel vehetők igénybe ezek a szolgáltatások a normál díjtételekhez képest. Köszönhetően a BAHART egyik stratégiai partnerének a kedvezmény mértéke az egyik kártyatípussal eléri a 20%-os mértéket. Hisszük, hogy a felhasználhatóság szélesítésével és a kedvezményekkel jóval nagyobb célközönségnek éri meg valamilyen típusú BAHART kártyát vásárolni és hajóval utazni a Balatonon az év során. A két különböző egyenlegösszeggel megvásárolható Ajándékkártyával pedig bárki meglepheti családját, barátait hajós élményt ajándozva” – mondta el Dónucz László, a BAHART értékesítési és forgalmi igazgatója.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.