Mint Holovits Huba polgármester elmondta, a 475 millió forintos európai uniós támogatásból megvalósuló beruházással kettős turisztikai attrakciót valósítanak meg. A múzeumépület kétszer háromszáz négyzetméteres alapterületén egy interaktív, hajózással és Balatonnal kapcsolatos kiállítást rendeznek be, amihez kapcsolódva megépül egy összesen 25 méter magas kilátótorony, ahonnan tiszta időben az egész Balatont be lehet látni.
Abban bíznak, hogy májusban megindulhat a próbaüzem és júniusban hivatalosan is megnyithatják a létesítményt a nagyközönség előtt.
"Balatonföldvár-fürdőtelepet 1896. június 14-én adták át a Széchényiek és segítőik az üdülővendégeknek. Ennek emlékére minden évben ekkor ünnepeljük a város születésnapját. Nagyon szeretnénk, ha az új múzeumot, kilátót az idén ehhez az ünnepséghez kapcsolódva avathatnánk fel" - mondta Holovits Huba.
Földváron épül a Balaton legkülönlegesebb kilátója
Látványos szakaszába érkezett a balatonföldvári hajózási múzeum és kilátó építése. A város délnyugati kapujában, a magaspart ligetes területén álló, félig hajót formázó építményen már a kilátótorony lépcsőit szerelték a napokban.

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum
A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál
Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén
Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán
„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest
Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon
Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában
Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket
Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért
Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.

Új szakember a HotelPremio Group csapatában
Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.