Csúcsra járnak a katari szállodák

Szinte mindegyikre ki lehetne tenni a "Megtelt" táblát. Ez persze nem csoda, hiszen a katari futball-VB nézői töltik meg a szálláshelyeket, és közülük a legtöbben a Világbajnokság ott tartózkodnak, nagyszerű vendégszámot hozva ezzel a házaknak, a különböző láncok és magánszálláshelyek tulajdonosainak.

Katar több mint egymillió látogatót vár a futball világbajnokságra és azt tervezi, hogy 2030-ra már évi hatmillió vendéget fogad. A katari szállodaipar az elmúlt években óriási növekedésen van túl. A 2010-es VB-pályázat óta infrastruktúrára költött 220 milliárd dollár hatalmas lendületet adott az iparágnak. A szállodaipart az ország kedvező földrajzi helyzete is segítette. A katariak szerint a világ lakosságának 80 százaléka legfeljebb hatórás repülőúttal Katarban lehet.

A Világbajnokságra több mint százötven új szálloda épült, amelyek a tervek szerint a következő években is megtelnek. Ezek egyike a Pullman Doha West Bay. A francia Accor csoport nyitotta meg augusztusban, négyszázhatvan szobája és lakosztálya készen áll a vendégek fogadására. A szállodaipar határozottan visszapattant a világjárvány okozta sokkból, és az Accor igyekszik kihasználni a piacban rejlő lehetőségeket. A csoport vezérigazgatóját, Sebastien Bazzint kérdezte az euronews.com riportere a vállalat terveiről.

 

"Az Accor naponta nyit egy új szállodát valahol, és ez a továbbiakban is így lesz - mondta Bazzin.  Terjeszkedünk, figyelve az ellátás sűrűségre és a piaci részesedésünkre. Az Accor a legnagyobb szállodalánc Amerikán és Kínán kívül, és azt szeretném, hogy ez így is maradjon. Ehhez fegyelemre van szükség, gondoskodni kell a nekünk dolgozó emberekről, ügyelni hogy megfelelő brandjeink legyenek, és adott esetben fel kell készülni nehéz időszakokra is". 

Egy másik katari szálloda, amely ebben a hónapban fontos vendégeket fogad, a Ritz Carlton Doha. A luxushotel 374 szobával és lakosztállyal már húsz éve működik. A személyzetet Carlo Javakhia menedzser vezeti, aki szerint a díjnyertes vendéglátás titka egyszerű – de nehezen megvalósítható."Az emberi tényezőről szól minden. A személyiségekről, a megfelelő atmoszféráról, valódi szíveslátásról, aminek természetesnek kell lennie. A mi brandünk nem tranzakciókról szól, hanem valódi kapcsolatokról: a vendég azt érezheti, hogy a kulcsok átvételétől a kijelentkezésig mindig van valaki, akitől kérdezhet vagy segítséget kérhet, és kényelemben érezheti magát".

A világjárvány több mint 130 milliárd dollárnyi bevételtől fosztotta meg a globális vendéglátóipart. Azóta a kereslet nagyobb, mint valaha, és a VB után Carlo és csapata még zsúfoltabb napokra számít.

 

Forrás: Euronews


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.