hirdetés

Egy estére New Orleans a Blaha Lujza térhez költözött

Volt minden, ami csak egy fergeteges Mardi Gras-parti kelléke lehet: pomponos majorettlányok,  élő jazz muzsika, perzselő hangulat, bohókás koktélok és még néhány krokodil is a Blaha Lujza térre érkezett. Igaz, ez utóbbiak nem önszántukból tették tiszteletüket.

hirdetés

Hogy mi is az a Mardi  Gras? Nos, ezt a CPI farsangi partnerpartijának helyszínt biztosító Courtyard by Marriott Budapest City Center igazgatója, Franciscy Gergő árulja el a köszöntés perceiben a meghívott vendégeknek. Igaz, hallhattuk, még ő sem volt ilyen jellegű bulin jelen, azonban az üdvözlés során mellette álló Anek Dóra  - aki a Blaha Lujza térnél lévő Marriott házat is magában foglaló CPI Hotels értékesítési vezetője - már igen! 

Anek Dóra
Anek Dóra

A New Orleans-i karnevált nevezik különben Mardi Gras-nak, amelyet mindig húshagyó kedden, a böjt kezdete előtt rendeznek, és ahol szinte előírás, hogy buja, meztelen hölgyek tánccal szórakoztatják a közönséget, és alkoholgőzös mámorban, egész éjjel szóló élő jazzmuzsika mellett telik az este. Mindezt hallva, több üzleti partnernek is felcsillant a szeme, azonban azonnal hozzátette a ház igazgatója,, hogy náluk, ez esetben jóval szoldíabban zajlik majd a parti-történet.

Franciscy Gergő
Franciscy Gergő

Azt is kiemelte, külön öröm számára, hogy végre nem a Covid árnyékában találkozhatnak cégcsoportjuk szállodáinak képviselői üzleti partnereikkel - ahogy ez tavaly áprilisban, Húsvét környékén még megesett -, hanem szabad légkörben, maszkolás nélkül lehet mindenki jelen. Ráadásul a házuk tele vendéggel, akik nagy érdeklődéssel figyelték különben a valóban nem mindennapi eseményeket, miközben jöttek-mettek a partnerparti meghívottai között a földszinten lévő közösségi terekben.

A köszöntő során az is elhangzott, hogy a tavalyi találkozó óta két szlovák szállodával bővült a cégcsoport portfóliója, és két hete már buliztak egyet a CPI-osok partnereikkel, akkor a Mamaison Residence Izabella születésnapját ünnepelték egy jóval szűkebb körben.

Most azonban mintegy százfős vendéglistát készítettek erre a jeles napra, vendégeiket élő zene fogadta, valamint már a pomponos lányok is melegítettek a beszédek közben.  A ház konyhai csapata pedig igazi kreol konyhai ételsorral várta a vicces, lazulós "versenyek" után a vendégeket, a kínálatban még krokodil is szerepelt.

De a különleges kulinária előtt a négy csapatra osztott társaság megkűzdött egymással a következő területeken: volt álarckészítés, majd jelmezszabás és majorett tánc elemeket is produkálni kellett, végül kvízjáték zárta sorsolással egybekötve a kreol eszem-iszom előtt, a pórul járt krokodilokkal is körített történteket.

 

 

Vágó Ágnes, főszerkesztő
a szerző cikkei

(forrás: Turizmus Online, Fotók: CPI Hotels / Csárdás Ferenc)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Ha balatoni vendéglője vagy szálláshelye van, milyen várakozásokkal néz az őszi szezon elé?

Partnerünk