Egymillió látogatóra számítanak a magyar pavilonban Dubajban

A magyar szervezők csaknem egymillió látogatóra számítanak a dubaji kiállítás magyar pavilonjában az expó hat hónapja alatt - mondta el a közmédiának szerdán Dubajban, a megnyitó előtt két nappal Tóth Andrea, az Expo 2020 Magyarország ügyvezető igazgatója.

Az igazgató elmondta, hogy akkor fogja igazán sikeresnek érezni a projektet, ha nem csak látogatók érkeznek, hanem a magyar kis- és középvállalkozások be tudnak mutatkozni a nagyvilágnak, és szerződéseket tudnak kötni, ami azt jelenti, hogy gazdasági hatásai is lesznek a világkiállításon való magyar részvételnek. "Félúton vagyunk, megtettünk mindent, hogy megnyissuk a magyar pavilont itt, Dubajban a világkiállításon, és, hogy egy olyan épületet hozzunk létre, amely megfelel Magyarország képviseletének a világ legnagyobb show-ján" - fogalmazott Tóth Andrea.

Mint mondta: a projektben a csapatára a legbüszkébb, arra az első körben 20 emberre, aki az elmúlt két és fél évben azon dolgozott, hogy a tervek megvalósuljanak, és arra a negyven emberre, aki a következő fél évben bemutatja a világnak Magyarországot. Tóth Andrea kitért arra, hogy az expón Magyarország a természeti szépségeit, a turisztikai vonzerejét mutatja be. "Azt szeretnénk megmutatni a világnak, hogy milyen csodálatos a hazánk, milyen gyönyörű Magyarország, miért érdemes ellátogatni Magyarországra" - fejtette ki az igazgató. A magyar részvételről, elmondta, hogy "aki kimarad, az lemarad", és szinte a világ minden országa jelen van a világkiállításon. Dubaj hatalmas olvasztótégelye a gazdaságnak, a turizmusnak és az üzleti életnek, és 192 ország úgy érezte, hogy itt kell lennie, és természetesen Magyarország is - mutatott rá Tóth Andrea.

Az igazgató kitért arra is, hogy sok kihívást jelentett a résztvevő országok számára, hogy teljesen más kulturális és vallási környezetben kell bemutatni termékeiket, szolgáltatásaikat, természeti kincseiket, de mint fogalmazott, úgy véli, Magyarország kiválóan veszi ezt az akadályt, és mindenben meg fog felelni a helyi elvárásoknak. A dubaji világkiállítás október 1-jén nyílik meg a nagy nyilvánosság előtt.

Forrás: MTI


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.