Elkészült Magyarország első tematikus csárda-filmje

Tematikus napok rendezvénysorozat indult útjára a vidéki életmód népszerűsítésére, a vidéki kínálat összetett sokszínűségének bemutatására. A kezdeményezés a Falusi és Agroturizmus Országos szövetsége (FATOSZ) érdeme, amelyhez 16 civil szervezet és 6 stratégiai partner csatlakozott. 

Ez év decemberéig 16 tematikus napra kerül sor, minden alkalommal más országrészen található központi helyszínnel és tartalommal. Ehhez csatlakoznak az adott témában érintett települések, szolgáltatók, gazdálkodók, falusi vendéglátók, fürdők, csárdák, kézművesek.

Közel harmincezer együttműködő partner dolgozik ország szerte, oroszlánrészt vállalva az adott tematikus nap sikerében. A Vidékjáró rendezvényeit a „Művészek a vidékért” személyiségei is támogatják. Elkészült Magyarország első tematikus csárda-filmje is, mely 5 alföldi csárdát mutat be. A cél a vidék imázsának, a vendégforgalomnak és a helyi magyar termékek iránti keresletnek növelése.

A naprakész információk elérhetők a videkjaro.hu weboldalon, mely ezen felül azt is ígéri, hogy megoldja a SZÉP kártya elfogadásának lehetőségét azoknál a szolgáltatóknál is, ahol ennek eddig technikai, pénzügyi akadályai voltak. Aki SZÉP kártya elfogadó helyként feltünteti magát, és regisztrál a vidékjáró portálon ingyenes online fizetés lehetőségéhez jut. Ezt megelőzően csak alá kell írnia egy egységes szerződéscsomagot, mely biztosítja mind az OTP, mind az MKB és a K&H bankokon keresztül a SZÉP kártyás fizetést. Nincs szükség terminálra, telefonos banki ügyfélszolgálatra, vagy három különböző bank internetes felületének ismeretére. A szerződéscsomag aláírásán túl a szolgáltatóknak nincs más teendőjük, minthogy megkérjék a leendő vendéget, a turistát, hogy a www.videkjaro.hu oldalon keresztül fizessenek SZÉP kártyájukkal. A szolgáltató a befizetés megtörténtéről automatikusan azonnal értesítést kap SMS/email formában.

A turista, a vendég dolga is egyszerű: A Vidékjáró hivatalos portálján található interaktív térképen egyszerre több SZÉP kártyára is lehet szűrni, így az utazni vágyó saját SZÉP kártyájának elfogadó helyeit kiválasztva tervezheti meg utazását. Az online bankkártyás fizetés is megoldott a honlapon.

Az új portál egy kijelölt térség valamennyi szállásáról, szolgáltatásáról, és dátum szerint valamennyi rendezvényéről komplex tájékoztatást ad. Le lehet foglalni a szállást is, így mindenki maga tervezheti meg, hogyan és hol tölti el idejét ott tartózkodása idején.

A Hagyományok Házában tartott sajtótájékoztatón részt vett V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár. Tájékoztatása szerint a kis településeken már 330 helyen jött létre ún. integrált közösségi szolgáltató tér. Halász János kulturális államtitkár pedig bejelentette, hogy idén 100 millió forinttal támogatják a tájházakat. A sajtótájékoztatón Magyar Állami Népi Együttes virtuóz táncosai, az előtérben meg vidéki gazdák adtak ízelítőt tudásukból, termékeikből.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.