És aki a díjat kapja...

...mindjárt az is kiderül. Az MSZÉSZ Közgyűlésének második napján, csütörtökön ugyanis két rangos szakmai elismerést adtak át.

Az első díjkiosztóra már a szakmai programok végén, utolsó napirendi pontként került sor, amikor az innovációs pályázat 4 döntőse mutatkozott be a plénum előtt - ez a HotelHood, a Hotel Interactive, a Rational és az Omikron volt -, közülük választotta ki a szakmai közönség a győztest, amely idén az OMIKRON Informatika Kft. lett, amely az ARH Informatika Zrt. által fejlesztett Digitális Recepció megoldásával nyerte el a szakmai közönség tetszését. Ez tulajdonképpen egy olyan megoldás, amely 4 másodperc alatt beolvas bármilyen kártyaalapú standard okmányt, a chipen tárolt adatok kiolvasásával ellenőrzi az okmány hitelességét, és az útiokmányból kiolvasott személyes adatokat gyorsan, automatikusan továbbítja a szállodai PMS szoftvereknek. Ezzel is segíti a szállásadók munkáját azzal, hogy az adatszolgáltatási kötelezettség így könnyedén teljesíthető. És mivel kiküszöbölhető a lassú, sok hibalehetőséget rejtő papíralapú adminisztráció és kézi-adatbevitel - a recepciós azzal foglalkozhat többet, aki miatt a pult mögött áll: a vendéggel.

Az esti gálavacsora alkalmával pedig sor került az "Év ifjú szállodása 2019" díj átadására is. Itt elhangzott, 9 pályázat érkezett idén, és ezek közül a szakmai grémium egybehangzó véleménye alapján az az eredetileg szociológusi végzettségeű, németül, angolul kiválóan beszélő , recepciósként a pályáját kezdő, jelenleg pedig a győri ETO Park Hotel teljes létesítménykomplexumát vezető Fazekas Eufrozina kaptaAz ifjú tehetség a szakmai közönség elismerő tapsa közepette vehette át a kitüntetést.

 

 

 
 

 

 

Forrás: turizmusonline.hu


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.