Észak-Afrika és Közel-Kelet – új utaztató a magyar piacon

Egyiptomba és más észak-afrikai, illetve közel-keleti országokba fog utakat szervezni a májusban debütáló Pyramidon Travel, de fontos tevékenységük lesz az ezen országokból való beutaztatás is.

Pyramidon Travel néven május közepén kezdi meg működését egy új, be- és kiutaztatással foglalkozó utazási iroda, melynek három tulajdonosa között van Abdel Karim Adel Ibrahim egyiptomi származású, Budapesten élő idegenvezető és menye, Abdel Karim Nikolett.

Abdel Karim Nikolett kérdésünkre elmondta, hogy apósa – aki a szakmai hátteret képviseli az irodánál – több évtizede dolgozik idegenvezetőként, és részben ezt kívánják tovább vinni a cég keretein belül. Nikolett, aki korábban utazásközvetítő irodánál dolgozott, az ügyfelekkel és a partnerekkel fogja tartani a kapcsolatot. Fő desztinációik Egyiptom mellett más észak-afrikai és közel-keleti országok lesznek, ezeknek az utazási csomagoknak a megszervezése egyelőre folyamatban van, de legfontosabb tevékenységüknek az ezekből az országokból való beutaztatás számít hazánk kulturális, aktív, valamint gyógyturizmusára alapozva. A vállalat emellett utazásközvetítéssel is fog foglalkozni, illetve saját szervezésű útjaikat is kívánják partnereken keresztül értékesíteni. Chartereztetni egyelőre nem terveznek, menetrend szerinti járatokkal fognak repülni.

„Inkább a minőséget helyezzük előtérbe a mennyiségnél, irodánk pedig ügyfélcentrikus lesz, és az alapprogramokon túl igyekszünk egyedi igényeket is megvalósítani” – mondta Abdel Karim Nikolett.

A Pyramidon Travel irodája a budapesti Ázsia Centerben nyílik, de az online felület nagyobb szerepet fog játszani az értékesítésben. Weboldaluk folyamatos fejlesztés alatt áll: a kiutas oldal magyar nyelven, míg a beutaztatással foglalkozó site angolul lesz elérhető.

Az utazási iroda cégadatok szerinti főtevékenysége az utazásszervezés, valamint az utazásközvetítés is szerepel tevékenységei között. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól már megkapta az engedélyt utazásszervezésre, a cég külföldi szervezésre ötmillió, belföldire ötszázezer forint vagyoni biztosítékot kötött le a QBE Insurance biztosítótársaságnál.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.